Habár a Postal-sorozat kifejezetten rossz volt, sőt részről részre egyre rosszabb lett, igazi botrányjáték volt az összes epizód, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, megvolt a maguk rajongótábora. A címről a 2011-ben megjelent harmadik rész óta nem hallottunk semmit, azonban a minap bejelentkeztek a fejlesztők, és bejelentették: Postal: Redux néven felújítják az első részt.
A Postal első felvonása 1997-ben jelent meg, és a későbbi részekkel ellentétben egy izometrikus akciójáték volt. A Running With Scissors szerint a felújított változat 2015-ben érkezik Windowsra, Macre és Linuxra, méghozzá HD-grafikákkal és újradolgozott karaktermodellekkel; a Redux emellett tartalmi szinten is kibővül majd, kooperatív mód például biztosan lesz benne.
Az első látnivalókra még várunk, addig irány az eredeti játék Steam-adatlapja: ott most éppen 60 eurócentért vesztegetik a címet.
Nem tudom, hogy neked személy szerint mi a véleményed erről, de azt hiszem, hogy a Gamekapocs-közösség nagyobb része, de lehet, hogy az egésze egyetért abban, hogy a kereskedelmi csatornák bulvár műsorai és valóságsói rossz hatással vannak a nézőik szokásaira és jellemükre. A kérdés tehát kézen fekvő...ha a valóvilágból vagy az éjjelnappalbudapestből lehet rosszat tanulni, akkor egy videojátékokból vagy filmből, sorozatból, amiben ráadásul a gyilkos, erőszaktevő, trágárul beszélő karakter bőrébe kell bújni miért nem?
U.i.: Az avatarom nem véletlen!
viktro! Nem megbeszéltük a múltkor, hogy csak értelmesen kommunikálunk egymással!?
Mindenkinek az jön le ezekböl, hogy az összes ismeretlen potenciális ellenség (rablás itt, gyilok ott, darabolás 20 km-re tölem stb.), és ez jobban meghatározza hosszabb távon a jellemet, még ha észre sem veszi az illetö.
Én úgy szoktam.
Nézd, azt elfogadom abszolút, ha valaki nem vevő az ilyesmire, de aki ezt bármiféle kolosszális problémaként kezeli, az egyszerűen messze túl érzékeny.
60 cent szerintem egyáltalán nem drága a játékért, kíváncsi leszek a felújított mennyit fog majd érni.
Egyszer majd te is bölcsebb leszel...és akkor felnőttnek nevezheted magad! (És még csak nem is hisztiztem.)
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.