Új játékon dolgozik a Respawn Entertainment

  • Írta: Shifty
  • 2014. december 20.
  • Érdekesség
Link másolása
Úgy tűnik, nem csak a Titanfall folytatásán, de egy vadonatúj játékon is dolgozik a Respawn Entertainment. Ezt maga a stúdió társalapítója, Vince Zampella erősítette meg a Game Informernek adott interjúban.

Ugyan hivatalosan még sem az Electronic Arts, sem a Respawn Entertainment nem erősítette meg, de szinte biztosra vehető, hogy készül a Titanfall folytatása. Azonban úgy tűnik, nem ez az egyetlen fejlesztés alatt álló projekt a csapatnál.

Vince Zampella, a Respawn társalapítója a Game Informernek ugyanis elkotyogta, nemrég létrehoztak egy stúdión belüli kisebb létszámú csapatot, akik egy, a Titanfalltól teljesen független játékon dolgoznak. Dusty Welch, a csapat COO-jának egy korábbi nyilatkozata alapján arra lehet következtetni, hogy a titokzatos játék egy free-to-play vagy egy mobilokra készülő cím lesz.

6.
6.
l4cyk4
#1: Szerintem ez inkább valahogy így hangzik helyesen: 10 évvel ezelőtt sokkal jobb volt single-playernek lenni. Amúgy a közösségi élmény megteremtése is nagyon fontos, de mára talán már túl fontossá is vált, az egyéni élmény pedig túl sok esetben szorul a háttérbe.
5.
5.
SgtEversmann
#2: Mit tartasz jó game-nek? Mert ha megnézzük az újabb COD-okat, elég harmatosak mellette. Bugos, nagy gépigényű motor alattuk. Ráadásul nem is pörgős annyira a játék.
4.
4.
Ra1D3n
#1: Nem tudom mi a problémád a Respawn-al. A Titanfall egy nagyon korrekt multiplayer játék amit még a mai napig szívesen előveszek a megjelenése óta, és jönnek hozzá újító jellegű tartalmak. Egyik legkellemesebb vétel volt a számomra, és tartalmas szórakozás is egyben :)
3.
3.
Falcon
#1: ép fordítva arany életünk van gémereknek 97-től kezdve mióta láttam először online játékot csak arra vágytam és most itt van és tényleg mindent visz de ezt csak a régi gamer-ek tudják értékelni akik még úgy kezdték mint én hogy egyik pixellel átugrottunk egy másikat és az volt a játék ......
2.
2.
MikelGun82
Ez igaz de ezt a nagyképű bandát kifejezetten utálom, bár ennek ellenére készíthettek volna a titanfall helyett vmi tényleg jó gamet.
1.
1.
N!ghtmare
Agyatlan fps-ek, free-to-play rendszer, mobil szarságok...10 évvel ezelőtt sokkal jobb volt játékosnak lenni :(
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...