Ha azon kevesek közé tartozol, akiknek jutott a Fallout 4: Pip-Boy Editionből, a csalódás elkerülése végett egy dologról még nem árt tudnod: nem minden okostelefon fér el a kiegészítőben.
A Bethesda blogján megjelent bejegyzés szerint a legtöbb androidos és iOS-es telefon ugyan használható majd az eszközzel, az extrém nagy készülékek nem férnek bele. A korlátozásra azért volt szükség a készítők szerint, mert mindenképpen tartani szerették volna a kiegészítő játékban is látott méreteit.
Hogy pontosan mely készülékek nem támogatottak, azt nem árulta el a csapat, így erre csak tippelni tudunk. Az biztos, hogy az iPhone 4/4S, az iPhone 5/5S, az iPhone 6, a Samsung Galaxy S4 és a Samsung Galaxy S5 saját foglalatot kap, illetve kapunk egy testreszabható tokot is, ami lehetővé teszi, hogy más telefonokat is beletegyünk a Pip-Boyba. Ez alapján feltételezhetjük, hogy az iPhone 6 és a Galaxy S5 méretei jelentik a határt, egy iPhone 6 Plusszal vagy egy Galaxy Note-tal már le kell mondanunk a kiegészítőről.
De elismerem, ma még mindig divat fikázni a Windows Phone-t. Volt is létjogosultsága. Azóta viszont eltelt egy-két év.
Egy biztos: soha többet android.
De biztos megérte ennyit költeni rá. :)
Nem a 20-50k-s telefonokat kell megvenni. Vegyél egy normálisat és semmi bajod nem lesz ;)
Xperia Z2, lassan 1éve használom és még nem lassult le :)
bár tény, hogy pl a fenti mókákból is rendre kimaradunk.
Az logikus lenne, hogy egy Xbox-on futó valami támogassa a WP-t, de ne feledd ez nem MS fejlesztésű játék és valószínű felmérték hány WP user lenne és nem éri meg arra is átírni a programot, ilyen egyszerű.
2.: Mivel a kép szerint egy állványon van, gondolom sokan kitennék polcra, de a telefont nem hagynák benne. Olyankor viszont egy üres lyuk van a cuccon (gondolom).
3.: Ezt a vackot azért készítik, hogy menüként használd, és pl. egy xbox-hoz magától érthetődő, hogy használnék egy wp. Egyébként azt ne mond nekem, hogy nagy munka lenne átírni rá? Sok helyen egyébként is már az iphone eladásaihoz közelít, vagyis igenis fontos piaci tényező, sokan használják (és egyre többen, mert olcsó és megbízható).
Windows Phone semmivel nem működik, még az Instagram is beta verziós, aki olyat vett vessen magára. Nem értem miért ne lehetne kirakni? Bármit is értesz ez alatt, nem kell odahegeszteni a telefont, ez egy tok!
Aki nagy Fallout fan biztos kipróbálja párszor, én személy szerint nem merítem ezzel a telom és túl pici lenne még iPhone 6 is a kijelző, inkább képernyőn nézem nagyba az inventory-t.
Szerintem ez így egy nagy baklövés, de hát végülis így is elfogyott mindegyik, vagyis mindegy.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.