Ilyen lett volna a Nintendo és a Sony közös konzolja
- Írta: barackostej
- 2015. július 4.
Nagy eséllyel teljesen másképp alakult volna a történelem, ha a 90-es évek végén nem szakított volna egymással a Sony és a Nintendo. Eredetileg ugyanis a két vállalat együtt dolgozott egy konzolon, melyhez a Nintendo adta a volna a videojátékos szakértelmét, a Sony pedig a CD-ROM meghajtót. Az üzletet azonban nem sikerült végül nyélbe ütni, mivel a Nintendo inkbább a Phillips-szel szövetkezett, mely utólag visszanézve nem jó döntésnek bizonyult. A Sony pedig a Nintendo-féle konzol alapjaira felépítve megalkotta az első PlayStationt.
A konzol tehát sohasem jelent meg, és a csak a fejlesztők számára készült pár prototípus. Egy Reddit-felhasználó azonban nemrég képeket töltött fel a soha nem látott gépről. Állítása szerint az édesapja vállalata régen a Nintendónak dolgozott, ám nemrég csődbe ment a cég, és a szemétben találtak rá a konzolra. Emellett azt is megemlítette, hogy édesapjának egy Olaf nevű munkatársa is volt, aki talán Ólafur Jóhann Ólafsson lehetett, a Sony társalapítója és a PlayStation egyik atyja.
"The console's origins date back to 1988 where it was originally a joint project between Nintendo and Sony to create a CD-ROM for the Super Famicom. Although Nintendo denied the existence of the Sony deal as late as March 1991, Sony revealed a Super Famicom with a built-in CD-ROM drive (that incorporated Green Book technology or CDi) at the Consumer Electronics Show in June 1991. However, a day after the announcement at CES Nintendo announced that it would be breaking its partnership with Sony, opting to go with Philips instead but using the same technology. The deal was broken by Nintendo after they were unable to come to an agreement on how revenue would be split between the two companies. The breaking of the partnership infuriated Sony President Norio Ohga, who responded by appointing Kutaragi with the responsibility of developing of the PlayStation project to rival Nintendo."
Lehet, hogy az üzlet felfelé szárnyalt volna, de messze nem biztos hogy monopolhelyzetbe kerülnek. Szerintem inkább csak egy kicsit erősebb nintendo konzolt kapunk, ugyanannyi exluzívval, mert valószínűleg a sony aligha ad hozzá más extrát, mint a hardvertervezési tudásuk. A cég fejesei viszont továbbra is a nintendotól jönnek, tehát kötve hiszem hogy a nintendo ps4 megfelelője elérné a ps4 tudását hardveresen.
Egy másik dolog pedig, hogy a nintendo játékfelhozatala sem biztos hogy annyira meghozta volna a kedvet a további nintendo-sony nintendókhoz. Nem volt tendencia náluk a változás, és valószínűleg abban az esetben is túl későn kapcsoltak volna, hogy a nagyközönség nagyrésze már rég nem a mario és társaira ujjong. A Wii U-ig nem nagyon vették ezt számításba, az meg már késő.
Az xbox eleve nem egy olyan konzolnak indult, ami bevételt hoz. Az xbox ígyis úgyis jelen lenne, mert már a kezdetek óta inkább veszteség a microsoftnak mint bevétel.
Elképzelhető, hogy a Nintendo és a Sony az egész videojáték-ipart letarolták volna. És mivel akkoriban a Nintendo volt a nagy, a Sony pedig az újonc, ezért az is könnyen elképzelhető, hogy a Sonynak nem lett volna akkora sikere, mint az utóbbi 21 évben, kicsi maradt volna, (videojáték....) a Nintendo meg a fellegekben járna, persze azért közös munka eredményeképpen! Mondjuk ki a Sony rengeteg milliárdot.... köszönhet a Nintendo-nak, és persze egy Playstation 1-et, 2-öt- 3-at és 4-et. :D
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.