Épp Dél-Karolinában jár a Capcom Pro Tour 2015, a helyi megmérettetés során pedig közel 75 percnyi akció is rögzítve lett az új Street Fighterről. Többek között az új karakter, Laura is látható, de Zangief és Karin is felbukkan.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, jövő héten indul a Street Fighter V második bétatesztje, amit már a PC-s tábor is kipróbálhat majd. A próbakör során Ken, Necalli, Vega, R. Mika, Rashid, és Karin lesz majd játszható.
A Street Fighter V 2016 márciusában fog megjelenni, PC-re és PlayStation 4-re.
Egy kiadás lesz.
DLC karakterek lesznek, de kisebb adagokban folyamatosan érkeznek, nem 1,5-2 évente mint az SFIV esetében (ezek voltak az új kiadások, a Super ami hozott azt hiszem 15-20 karaktert (az alap 16 mellé!!) 2 év után, ez új játéknak minősült, aztán jött az Arcade ami hozott még 4 karaktert 15 dollárért, majd az Ultra még 5-öt szintén 15 dollárért, ezek 1-1 év eltéréssel. Nem tudom a Mortal Kombat 50 eurós megjelenéskor nyíltan a játékba rakott de nem játszható karaktereinek kivágásakor, illetve az idén megjelent MKX-hez már a második season pass bejelentésekor(!!!) is szórod-e ezeket a megszólalásokat?).
Lesz ingame pénz amit játékidővel, meccsekkel gyűjthetsz, ebből lesznek kiválthatóak a testreszabáshoz való extra külsők, színek, costume-ök. Fizetős skin-ek is lesznek ofc.
Lesz ingame pénz, egy másik, amit szintén online játékkal és eredményekel (nem achievement-el) gyűjthetsz, és mindent megvehetsz belőle ami amúgy a jövőben fizetős DLC-ként jelenik majd meg, mint pl. új karakterek. Hogy maradjunk az MK-nál összehasonlításképp, ott day1 patch-el megemelték minden ingame extra árát a Krypt-ben, csökkentették az MK gold-ot amit kapsz mindenért, majd kitoltak egy 30 eurós DLC-t amiben MK gold van.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.