Úgy tűnik, ez a hétvége az aranylemezekről szól, a Ghost Games is bejelentette, hogy befejezték az új Need for Speed munkálatait. Már csak másfél hetet kell kibírni a megjelenéséig.
Elkészült az új Need for Speed, ezt a Twitteren jelentették be a fejlesztők, így gyakorlatilag biztossá vált, hogy a játék november 5-i megjelenése is tartható. A dátum természetesen csak a konzolos változatokra vonatkozik, miután a PC-s verzió premierjét eltolták tavaszig.
Az új Need for Speed egy év kihagyás után tér vissza, kezdetben 51 járgányt vezethetünk majd benne. A Ghost Games a következő időszakot a DLC-k fejlesztésével fogja tölteni, de ahogy azt már hallhattuk, ezek mind ingyenes kiegészítők lesznek. Korábban itt szedtük össze a legfontosabb tudnivalókat a címről.
A gta5-nél legalább volt látszatja a várakozásnak, mert alapvetően egy szebb és komplexebb játékot kaptunk pc-re, nade az egy másik cég.
Viszont itt ez nem hinném, hogy fennáll...inkább lehet imádkozni a normális optimalizálásért, meg azért, hogy legyen olyan mint konzolon legalább.
Nem tudom ki hogy van vele, de én egyre inkább rühellem ezeket az elektronikus artistának nevezett majmokat, az meg hogy ki milyen platformot használ az legyen mindenki a saját gondja, itt nem ez a lényeg, hanem az, hogy nem kéne különbséget tenni egyik vagy másik platform között a cégeknek, ne élvezzen előnyt egyik vagy másik és ne akarjanak engem rákényszeríteni egy másik platformra, ha én egy adotthoz vagyok hozzászokva.
Ebből fakadnak a viták is mindenki között, plusz az embernek lassan már úgy kell várnia a játékokat, hogy van otthon mindenféle gépezet és akkor malmozik, hogy na vajon melyikre érkezik elsőre és megfelelő minőségben...röhej ez az egész.
Egy kommentet se láttam, ami érdemleges lenne a játékkal kapcsolatban. Komolyan elszomorít.
A játék a béta alapján nem olyan nagyon szép, és őszintén szólva meg nem mondom, hogy 30 vagy 60 fps volt. Ennél viszont fontosabb, hogy amikor épp nem olyan játékosokat fogtam ki, akik csak folyamatosan nekem jöttek, akkor lehetett csapatosan driftelni a hegyekben. Szerintem hangulatos volt.
Exert huzzak.
S betába szinte az összes auto bennvolt amivel nyit a cím, szoval azt gondolom egy nagyjából végleges verziót probáltam ki. (titkon azért reménykedem hogy grafikailag javul, mert messze messze nem az amit elvárnék, és amit mutogattak trailerekben)
Nem kellesz!
Vagy nem? ;)
De sokkal többet adhatnak el úgy belőle, hogy ha ideiglenesen PC-re nem elérhető, így aki nem tudja kivárni, mindenképp megveszi valamelyik új konzolra, ahelyett hogy lekalózkodná PC-re. Persze, nem mindenki kalózkodik, de ez lehet az alapja a halasztásnak. Egyszerűen így több fogy belőle.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.