Újabb segítséget kapnának a Ubisoft már meglévő stúdiói, a kiadó ugyanis a hivatalos oldalán jelentette be, hogy az év második negyedévében megnyitja új irodáját, mégpedig a Fülöp-szigeteken.
Első körben a szingapúri stúdióból vezényelnek át munkatársakat, majd az idén toborzott új kollégákkal az év végéig szeretnék elérni az 50 fős létszámot. Az új stúdió a tervek szerint a Ubisoft évek óta működő modelljéhez csatlakozna, vagyis a különböző játékok fejlesztésébe segítene be, ahogy tette azt korábban a szingapúri iroda is. A stúdió vezetője, Chip Go elárulta, egy AAA-s konzoljáték lesz az első projekt, amiben segíteni fog a csapat.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.