For Honor - problémás a zárt alfateszt

  • Írta: Shifty
  • 2016. december 21.
  • Hír
Link másolása
Titoktartás ide vagy oda, a For Honor PC-s zárt alfatesztjének egyik résztvevője nemrég kiborította a bilit, a februárban boltokba kerülő játék matchmakingje ugyanis katasztrofális állapotban van.

Javában zajlik a For Honor (konzolos alfatesztünk) PC-s verziójának zárt alfatesztje, és bár ilyenkor komoly titoktartási kötelezettsége van a résztvevőknek, így is akadt valaki, aki nem bírta megállni, hogy ne panaszolja el a Redditen, mennyire förtelmes a játék matchmaking-rendszere.

 

Merthogy a For Honor esetében a Ubisoft nem tervezett dedikált szervereket indítani, helyette a peer-to-peer megoldás mellett tette le a voksát a francia kiadó. Ez viszont azt eredményezi, hogy egyrészt nagyon lassú, mire sikerül játékostársat találnunk, másrészt ha sikerül is, gyakorlatilag azonnal megszakad a kapcsolat. Ha pedig a host is kilép, tulajdonképpen a partynak lőttek, mindent kezdhetünk újra.

A Redditen a rajongók azonnal petíciót indítottak a dedikált szerverek felállításáért, ami már csak azért is fontos lenne, mert a For Honor állandó internetkapcsolatot igényel majd, így nem fest túl jól, hogy a játék magját adó multiplayer mód gyakorlatilag használhatatlan.

A For Honor 2017. február 14-én jelenik meg PC-re, PS4-re és Xbox One-ra. A megjelenés előtt lesz majd egy bétateszt is, addigra talán orvosolja a Ubisoft a problémát.

7.
7.
EpicCorei7
"Apa Kezdődik...." érzés, egy újabb Ubi játék ami problémákkal küzd mért nem lepődöm meg ezen...
4.
4.
Hunszi
#2: Épp eszű ember manapság az összes játékkal így tesz s akkor nem éri meglepetés vagy csalódás..ajánlom ezt neked is. Megjelenés után még kibírsz pár napot, hogy megtudd minden oké a címmel vagy sem, még egy annyi várakozás simán belefér. Ha meg árcsökkentést is akarsz akkor a 2-3 hónappal a megjelenés után a "sweet spot" megvenni valamit, mert ha addig voltak hibák akkor nagyrészét orvosolták, plusz becsúsznak a nagyobb árcsökkentések. BF 1, Titanfall 2 stb. ezeket lehetett beszerezni 50%os kedvezménnyel az elmúlt hetekben. Szóval...egy kis türelemmel kaptam lényegében két kiváló játékot 1 áráért. Azért mert nem futottam azonnal a boltba a megjelenés napján.
3.
3.
Thor Vath
#1: Csak valamiért kimaradhatott a tesztből. Én xboxon vettem részt az alfában és ott sem voltak dedikált szerverek, gondolom, PS4-en sem. Elég necces volt ez része - a játék amúgy jó lenne.
2.
2.
mephi
Szeretném, ha a játék multi része ilyen problémákkal nem küzdene. A terv az, hogy ezt a játékot megveszem, még akkor is ha Ubis, és sosem veszek tőlük teljes áron játékot. De ha ezt most elbénázzák, akkor ez a játék is felkerül nálam arra a listára, aminek a címe: "Semmiképpen ne vedd meg megjelenéskor, max akkor ha már a boltokban is egy ezresért utánad dobják..."
1.
1.
fehersam
Érdekes, a PS4-es tesztben ilyen nem volt pár hónappal ezelőtt. Vagy ott talán dedikált szerverek voltak? (Nem kötekedés, kérdés.)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...