A The Banner Saga 3 lesz a trilógia záródarabja, melyben végre fény derül az évek óta dédelgetett klánunk sorsára. A Stoic ezúttal is a Kickstarteren szeretné összekalapozni a pénzt a körökre osztott játékra, és ismerve a korábbi címek sikerét, minden esélyük megvan a sikerre.
A csapat kereken 200 ezer dollárt kér a rajongóktól, de csak azért, hogy még több extra funkció kerüljön a játékba. Fontos tudni, hogy a stúdió a saját pénzét is befekteti a projektbe, mi csak kisegítjük őket, szóval a The Banner Saga 3 így vagy úgy, de el fog készülni.
Klánunk utolsó útján a sötétségen túlra kalandozunk el, egy olyan világba csöppenünk, amellyel még nem találkoztunk a korábbi mondákban. Klántagjaink és családunk élete még soha nem volt ilyen fontos, mint most. A gyönyörű, kézzel rajzolt grafika ezúttal is adott.
Húszdolláros támogatással már magunkénak tudhatjuk a The Banner Saga 3 PC-s verzióját, a másik véglet 5000 dollár, amivel a játék producerévé avanzsálhatunk.
A Stoic reménykedik benne, hogy a korábbi zseniális zeneszerzőt, Austin Wintoryt ezúttal is meg tudják nyerni.
Megjelenési dátum még nincs.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.