Hamarosan egy új médiumot is meghódít a Costume Quest, az Amazon Studios ugyanis megerősítette, hogy a Double Fine Productions akció-szerepjátéka jövőre a tévében is szerencsére próbál.
Múlt héten jelentettük, hogy a Frederator Studios csapata már ezerrel dolgozik a Castlevania-széria alapján készülő animációs sorozaton. Most kiderült, nem ez lesz a stúdió egyetlen hasonló munkája, a Netflixnek szánt Castlevania-feldolgozás mellett ugyanis 2018-ban a Costume Quest alapján is készítenek egy animációs sorozatot, méghozzá az Amazonnak. A célcsoport ezúttal a 6 és 11 éves korosztály lesz.
A sorozat egyébként a Costume Quest történetére épülne, vagyis a játék négy főhősének kalandja lenne a kiindulópont, a helyszín pedig marad Auburn Pines.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.