Tavaly árulta el a Remedy, hogy két teljesen új játékon dolgoznak a stúdiónál. Egyik projekt sem köthető semelyik korábbi címükhöz, új alkotásokról van szó.
Akkor azt is megtudtuk, hogy az egyik játék esetében már biztos, hogy nem a Microsoft lesz a kiadó, így nagy eséllyel végre feladhatják az Xbox/Windows-exkluzivitást is. Egy friss bejegyzésben ezt most meg is erősítették, elárulták ugyanis, hogy éppen azon dolgoznak, hogy a saját fejlesztésű motorjuk, a Northlight Engine PS4-en is fusson. Az engine a tavalyi Quantum Break alatt debütált, ennek ellenére elég kicsi az esélye, hogy a Microsoft által kiadott cím a Sony konzoljára is megjelenne.
A fejlesztés alatt álló projektet egyelőre "P7" néven emlegetik, reméljük, hamarosan jobban is megismerkedhetünk vele!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.