A Famitsu buktatta le idő előtt a Code Veint: a God Eater készítőinek új akció-szerepjátékát még a múlt héten teaselte be a Bandai Namco, a formális bejelentésre pedig holnap került volna sor. (Pontosabban így is sor kerül rá valószínűleg, csak kevesebb újdonsággal fog szolgálni.)
A Code Vein egy disztópikus jövőt fest le előttünk, ahol a különleges képességekkel rendelkező vámpírok izolált közösségként, egymást segítve igyekeznek túlélni. Hogy pontosan milyen módon ihlette meg a fejlesztőket a Dark Souls, az még nem világos, de az biztos, hogy az akció-RPG-ben komoly szerephez jut a közelharc és a játékost körülvevő világ felfedezése, és persze kihívás is akad majd dögivel.
Éppen ezért érdekes a játék egyik fő eleme, a "Buddy-rendszer": a Code Vein során választhatunk magunk mellé egy AI által irányított társat, akivel kölcsönösen kell támogatnunk egymást. A társunk képes lesz önállóan cselekedni, és a nehezebb feladatokon is átlendíthet minket, de néha nekünk is ki kell segítenünk.
Az Unreal Engine 4-et használó Code Vein munkálatai nagyjából 35 százaléknál járnak, a platformlista még nem ismert. A premier 2018-ban várható, az első gameplay trailert pedig május elején kapjuk meg elvileg.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.