A tegnapi E3 Coliseum egyik legérdekesebb beszélgetését Jack Black vezényelte le, méghozzá azzal a Tim Schaferrel, akivel volt szerencséje együtt dolgozni. A közönség teljesen belelkesült a páros együttes színpadra lépésétől és valaki egy bekiabálással jelezte is, reményei szerint ez egy Brutal Legend-folytatás bemutatását jelenti majd.
Erre végül nem került sor, sőt, Schafer elnézést is kért, amiért csalódást fog okozni. De ha már szóba került a Double Fine egyik legsikeresebb játéka, akkor megjegyezte, hogy ha eljön az ideje, akkor biztosan elkészítik a 2009-ben debütált játék második felvonását. Ahhoz azonban sok, nagyon sok pénzre lesz majd szükség, a folytatás fejlesztési költségei ugyanis biztosan magasra fognak rúgni.
Ezt nem véletlenül jelentette ki Schafer, hiszen a lassan tizedik születésnapjához közeledő Brutal Legend fejlesztése anno közel 25 millió dollárba került és hiába lett a Double Fine legkelendőbb alkotása, valószínűleg mégsem volt akkora anyagi siker, hogy azonnal elkészüljön a második rész.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.