A Lionsgate bejelentette, hogy 2019. május 17-én kerül mozikba a John Wick: Chapter 3, melyben a címszereplőt ismét Keanu Reeves alakítja. Ez az első része a sorozatnak, amely a nyári moziszezont erősíti, amely jól mutatja a növekvő népszerűségét: míg az első felvonás 88, a második már 171 millió dollárt hozott a készítőknek.
Chad Stahelski rendező májusban beszélt először arról, hogy elkezdtek dolgozni a harmadik részen, akkor még a forgatókönyv írása zajlott. A direktor becslése szerint legkésőbb a jövő elején veheti kezdetét a forgatás, és a cél az, hogy a folytatás révén még jobban beleláthassunk a bérgyilkosok világába. Épp ezért a harmadik nem lesz sokkal látványosabb, mint a második, mert nem ezen van a hangsúly.
A John Wick első részét itt, a másodikat pedig itt elemeztük. Ahogy arról beszámoltunk, egy tévésorozat is készül a témában.
Amúgy tetszett mindkét rész és várom a 3.at is. Örülnék ha kiadnák PSVR-ra is a John Wick Chroniclest Aim controllerrel biztosan jó lehet benne aprítani
Lassan Marvel hős lesz belőle.
Minek ebből még egy ?
Továbbá a 2. rész sem volt ettől a receptől eltérő, sőt igazából csak az eddigi "bevált" hozzávalók dózisát növelték.
Hozzátenném hogy Keanu Reeves egész ügyesen játszott.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.