A DiRT Rally tavaly debütált PC-n, PlayStation 4-en és Xbox One-on, és mondhatjuk, hogy egy igen ütős program lett. Azóta idén márciusban már kijött a játék Linuxra is, most pedig újabb platformot hódít meg a száguldás.
A Codemasters és a Feral Interactive ugyanis a napokban jelentette be, hogy érkezik a cím Mac-verziója is, így az Apple elkötelezett hívei sem maradnak sárdagonyázás nélkül. További jó hír számukra, hogy nem is kell sokáig várakozniuk, ugyanis holnaputántól, azaz november 16-tól már le is csaphatnak rá. A pontos rendszerkövetelményekről még nem lehet tudni semmit, de két nap múlva minden kiderül a Steamről, a Mac App Store-ból és a Feral Interactive Store-ból is beszerezhető játékról.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.