A TheOneRing.net adta hírül, hogy augusztus végével nyugdíjba vonult J.R.R. Tolkien 93 éves fia, Christopher Tolkien. Ez új korszak kezdetét jelentheti a Tolkien-univerzum történetében, Christopher Tolkien vezette ugyanis az író hagyatékát kezelő céget, és hírhedt módon ellenezte az adaptációkat, még a Peter Jackson-féle filmeket sem szerette - azokhoz viszont még a hatvanas években szerezte meg a jogot a Warner Bros.
A TheOneRing szerint Christopher Tolkien már a legutóbbi Tolkien-könyv, az idén kiadott Beren és Lúthien előszavában célozgatott a visszavonulására, amikor azt írta, hogy ez lesz az utolsó apja írásai közül, amely az ő szerkesztésében jelenik meg. Szintén a lap jegyzi meg, hogy Christopher Tolkien visszavonulása adaptációk tömegét hozhatja magával, a forrásaik szerint a hagyatékot kezelő cég új menedzsmentje jóval nyitottabb ebből a szempontból - lásd az Amazon-féle Gyűrűk Ura-sorozatot.
Aztán persze folytathatnák Húrin Gyermekeivel, és ott van még Befejezetlen Regék is abból is lehetne meríteni.
fankiz-az igaz, filmtörténeti legenda, épp ez az. Hamarosan Casablanca és társai is tuti így végzik.
Remélem úgy van ahogy írod, de láttam én már Ben-Hur remake-et reklámozva teljes kapacitással, pedig az sem egy nevesincs valami a múlt sötétségéből.
Ott az volt az érv, hogy az effektek elavultak (XD) és megmondom őszintén nem egy 14-5-6-7 évessel beszélgettem már akik szerint a Gyűrűk Ura effektjei siralmasan szarok, hogy nézhetetlen szar nekik gyakorlatilag.
Az a baj, manapság bármi elképzelhető és simán végre is hajtják.
A hagyományos TV csatornáknak már rég bukniuk kellett volna az igaz, de 1 ok életben tartja őket:
-AZ IDŐS EMBEREK, ha csak saját anyukámra gondolok, lehet, hogy diplomás asszony, de 1 perc alatt el képes veszni egy Netflix féle labirintusban.
Meg aztán nem is érdeklik az idősebbeket ezek a TV sorozatok, ha megnézed más a Netflix saját gyártása és amit a TV-k nyomnak.
Az időseket meg főleg a főzős műsorok, a természetfilmek meg a latin szappanoperák érdeklik, a hírek és egyebek.
Egyébként nem reagáltad túl, ezt nem lehet egyszerűen tudni előre mi történhet, mert évente, havonta változnak tendenciák.
Ha folytatást találnak ki a LotR-nek, akkor menjenek a fenébe. Ha az előzményeket dolgozzák fel, az jöhet minden mennyiségben. ;) Csak legyen jó.
Egy majd 20 oscar díjas művet amúgy nem hiszem h remake-elnek.
A Majmok, Lost city of Z kiemelhető, meg talán még a Logan.
Abból a tapasztalatból ami a 60-as években is volt és ami miatt a filmipar átalakult.
Akkor se voltak komoly előjelei, de a piac végül telítődött és az emberek ráuntak a sok musical-re, western-re.
Itt is ez lesz, pont az lesz a veszte amit te is mondasz: hogy most még csak jönni.
Nagyobb költségvetések, marketing összegek és egyre gyengülő minőség.
A Transformers-nél már megindult a lejtmenet, bármit is terveznek én abban már nem hiszek, hogy sikeres lesz újra.
Másrészről egy csomó bukás volt már idén is, gondolj csak az Arthur-ra, vagy éppen a Great Wall-ra.
Ezek már komolyabb előjelek, persze simán lehet, hogy neked lesz igazad és nem normalizálódik semmi.
Erre is nagy az esély, mert a holtagyú tömegekből egyre több van, az újabb fiatalokkal simán lehet, hogy nem válik be az öregek jóslata, hanem még annál is rosszabb kor kezdődik.
Már az idei év is egy nulla volt, kár lenne itt beszélni.
Persze a Blade Runner is ízlés kérdése, mert
Most fog jönni méginkább, csak a fan-service és a 200 milliárdos költségvetés 10/10-et fog okozni, ahogy a Star Warsnál is. Ott már senkit nem engednek pofázni mint ebben a threadben.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.