A szeptemberi rajtot követő néhány nap nagyon izgalmasan indult a Divinity: Original Sin 2 fejlesztői számára, hiszen a sokáig csak Early Access keretein belül elérhető játék pillanatok alatt érte el a félmilliós álomhatárt. Úgy tűnik, az érdeklődés azóta sem hagyott alább, a Larian Studios ugyanis a Twitteren erősítette meg, hogy újabb komoly mérföldkőhöz érkeztek el.
Az egyelőre csak PC-n elérhető játéknak ugyanis szeptember óta újabb 500 ezer ember szavazott bizalmat, vagyis elérték az egymilliós eladási határt. Ezek után nem lepődnénk meg, ha a korábban már belengetett konzolos változatok tényleg elkészülnének.
Mivel elég összetett, szerintem még lesznek benne bugok. De Én olyan sokkal nem találkoztam pedig kb 90 órám van benne. Folymatosan javítják a cuccot, szóval csak jobb lesz.
Egyébként ma is volt egy szép nagy patch (nálam 2.1 gb volt). :)
http://divinityoriginalsin2.wiki.fextralife.com/Patch+Notes
Már csak ha itt végig görgeted a fixeket lehet látni a problémát.
Igazándiból a fejlesztő stúdiók embereit, alkotóit sajnálom csak kicsit, ha egy nem megfelelő (értsd: hozzá nem értő, totál elvtelen, kapzsi, stb.) kiadóval kell kihozniuk azt, amin éveken át dolgoztak. De legfőképpen úgy is csak mindig mi, a játékosok szívunk, ha egyes kiadók azt hiszik, hogy bármit megtehetnek + megetethetnek a néppel / a játékosokkal.
A helyzet az, hogy Divinity OS II-nél kényelmesen fedezték crowdfunding-al a játékfejlesztést. El is adtak belőle egy rakatot, mert elég minőségi a játék. Majd kiderül, hogy az Enhanced-ből mennyi megy el konzolon, mert ha most 10/10 a játék, akkor jövőre további tartalmakkal ez év játéka PS4/XO-n. Jó kis marketing boost.
Egyébként még mindig teljesen más költségvetésű a 2 játék, más célközönséggel, felesleges a steam és GOG százalékokat beleadogatni. Ennyi erővel az EA és Ubisoftnak fent kell tartani a saját online boltját, az is pénz. Komolyan, nem értelek.
Plusz azt is bele kell számolni, hogy az EA-nak és Ubisoftnak saját online boltja van, sőt, az EA címeket digitálisan csak tőlük lehet megvenni, míg a Divinity vásárlások után van részesedése a Steamnek is, amit nagyjából az eladási ár 30%-ára szoktak becsülni.
Ja és ez még csak 1 platform. Biztos, hogy lesz konzolra és linuxra is az Enhanced Edition-al majd vmikor jövőre. Pár millás eladás biztos meglesz nem kell őket félteni.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.