Az NBA Playgrounds második része leginkább a multiplayer módban igyekszik erősíteni, a tavaly megjelent játék legnagyobb gyengesége ugyanis éppen az volt, hogy nem igazán lehetett online is mérkőzéseket vívni. A Saber Interactive most bevezeti a Playgrounds Championshipet, ami egy egész világon átívelő online megmérettetés lesz, különböző divíziókkal, ahol fokozatosan lépkedhetünk majd előre a ranglétrán. Az egyedül vívott meccsek mellett akár barátainkkal is összecsaphatunk, köszönhetően a kooperatív opciónak.
A csapat ráadásul dedikált szervereket pakol majd a játék alá, ezzel garantálva, hogy a matchmaking gyors legyen, a játék pedig reszponzív élményként égjen a tudatunkba. A közösség visszajelzéseit figyelembe véve négyfős online összecsapások is helyet kapnak majd a játékban, de ha nincs társ, az AI ellen akkor is gyakorolhatunk.
Ami az egyjátékos módot illeti, ott megújul a Season játékmód, ahol egy teljes szezont - alapszakasszal, rájátszással és bajnoki döntővel együtt - megvívhatunk, miközben számos ütős játékost gyűjtögethetünk attól függően, melyik csapatot választjuk. Több mint 200 jelenlegi és már visszavonult legenda kap majd helyet a játékban.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.