Egyedül is játszható az Anthem

  • Írta: zoenn
  • 2018. május 11.
  • Hír
Link másolása
Miután a héten megtudtuk a körülbelüli megjelenési dátumot, a BioWare fejese, Casey Hudson a stúdió hivatalos honlapján mesélt az Anthemről. Emellett egy új projektről is beszélt, ami nagyon hajaz a Dragon Age-re. Talán pont a folytatás lesz?

A BioWare ügyvezető igazgatója, Casey Hudson a stúdió hivatalos honlapján beszélt a közelgő játékukról. Az EA legutóbbi pénzügyi jelentéséből derült ki, hogy az Anthem 2019 márciusában veszi be a boltokat.

Először is az Anthem idén júniusban játszható lesz az EA Play keretében Los Angelesben. Ebből az következik, hogy akkor még többet láthatunk a nyitott világú sci-fi akciójátékról. Hudson szerint a rajongóknak nem kell aggódniuk a játék multiplayer-jellege miatt. Mivel BioWare-címről van szó, így mi leszünk a történet hőse és maga a sztori is rólunk szól.

Magyarán az Anthem egy olyan élménnyel kecsegtet, melyben a saját történetedet irányíthatod, annak ellenére, hogy egy folyamatosan változó multiplayer világban kalandozol. Hudson kiemelte, hogy egy online közösség részeként nyújtja az Anthem a legjobb élményt, de dönthetünk úgy is, hogy egy barátunkkal közösen, vagy akár egyedül játsszuk végig.

Az úriember mesélt a cég jövőbeli terveiről is. Az Anthem mellett a csapat már egy másik projekten is dolgozik, ami "nagyon a Dragon Age-re" hajaz. Talán pont a régóta várt negyedik részről van szó?

2.
2.
RangerFox
Engem az érdekelne inkább, hogy a kampány végig vitele után mennyire lesz megkötve annak a keze, aki egyedül játszik.
1.
1.
zsocc-nrg
Reméltem hogy ilyen lehetőség is lesz, nagyon várós ez a cucc! :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...