Túl a hárommillión a State of Decay 2

  • Írta: sirdani
  • 2018. június 29.
  • Letöltés
Link másolása
Pár hete írtunk róla, hogy milyen remekül teljesít a State of Decay 2, hiszen alig két hét leforgása alatt kétmillió játékos próbálta ki a játékot. Most azonban újabb mérföldkőhöz ért a játék, melyet egy kiegészítővel ünnepeltek meg a készítők.

A State of Decay 2 játékosbázisa a május 22-i megjelenése óta folyamatosan növekszik, és az elmúlt napokban már meg is haladta a hárommillió főt.  Ennek örömére pedig az első megjelenés utáni kiegészítő végre elérhetővé vált a játékhoz.

Az Independence Pack három vadonatúj járművet tartalmaz, illetve számos új fegyvert is, mint például a Grillmester és BBQ villát, vagy Reign o’ Fire egyszerhasználatos tűzijátékot.

A kiegészítő minden Xbox One- és Windows 10-játékos számára elérhető lesz, aki megvette a játék Ultimate Edition kiszerelését. A csomag mindenki más számára 4,99 dollárba kerül.

Az Independence Pack frissítés részletes leírását az alábbi linken olvashatjátok el. Ami pedig a jövőt illeti; a jelenlegi tervek szerint szeptemberben érkezik a Daybreack Pack DLC, ahol különféle zombik és szörnyek hullámai ellen harcolhatnak majd a játékosok.

6.
6.
NoNametheOneandOnly
En jatszok vele, meg tetszik is, de azert 5$ nem adnek 3 autoert, ugyhogy tokre mindegy mivel mesz kb.
5.
5.
NoNametheOneandOnly
#4 Nem fog jonni, MS cim es a Store-t akarjak futtatni vele mint a Sea of Thievesszel.
2.
2.
Bnecne
Én is csak ajánlani tudom nagyon jó játék. Ha el kap akkor tényleg betud szippantani
1.
1.
GAMEROD
Megérdemli, aki ad neki esélyt azt rohadtul beszippanthatja a játék hangulata.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...