Az idei év egyik legerősebb nyitócíme volt a Monster Hunter World, a januárban kizárólag Xbox One-ra és PlayStation 4-re megjelent akciójáték szinte instant klasszikussá vált. A PC-s játékosok sajnos kimaradtak a jóból, igaz, a Capcom már a konzolos megjelenés előtt leszögezte, hogy idővel a Master Race számára is elérhetővé szeretnék majd tenni a játékot.
Azóta persze teltek-múltak a hónapok, a PC-s portot pedig többnyire csak néma csend övezte - egészen mostanáig. Ismét a játék Twitterén kaptunk életjelet a számítégépes átiratról, amely szerint hamarosan lerántják a leplet az összes fontosabb információról! Jövő hétfő délután végre közzéteszik a játék pontos megjelenési dátumát, a minimális rendszerkövetelményeket, valamint azt is, hogy milyen online platformon érhetjük majd el azt.
Hamarosan tehát többet is megtudunk a PC-s Monster Hunter Worldről, amint befutnak a pontos információk értesíteni fogunk benneteket. Addig se csüggedjenek az egér-billentyűs harcosok, hiszen jelenleg is fut a Dauntless nyílt bétatesztje, amely remek ingyenes alternatíva lehet azoknak, akik szörnyvadászatra adnák a fejüket.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.