Sokak számára a Microsoft xboxos részlegének egyértelmű hanyatlását tükrözte az Xbox Game Pass szolgáltatás bevezetése, mellyel fix havidíjért akár a cég legújabb játékaival is szabadon játszhatunk. A Sea of Thieves adatai alapján azonban lehet, hogy a Microsoft lényegében rátalált a nyerő taktikára?
A napvilágot látott adatok szerint jócskán megnőtt a Sea of Thieves játékosszáma, és immár több mint 5 millió ember próbálta ki a játékot. A készítők szerint a magas játékosszám a rendszeres frissítések mellett sokat köszönhet a Microsoft Game Pass szolgáltatásának és a különböző akcióknak is, melyek gyakran hozták meg a kedvet a játék megvásárlására.
Erre az egyik legjobb példa, hogy még júniusban egy nap alatt sikerült annyi példányt értékesíteni egy akció keretében a játékból, mint amennyi a három hónapos tervben szerepelt. Ugyan konkrét adatot nem közöltek akkoriban, de azt tudni lehet, hogy a megjelenés utáni első héten kétmillió játékosa volt a Sea of Thievesnek.
„Minden előre tervezett eladási számot megdöntöttünk” - nyilatkozta még júniusban Joe Neate, a játék executive producere. „Volt egy kitűzött célunk, amit június végére akartunk elérni, ám az akció első napján máris elértük. Lenyűgöző eredmény, mivel mi voltunk az elsők [az olyan játékok közül, melyek már megjelenéstől kezdve elérhetőek a Game Pass rendszerben].”
A Sea of Thieves az utóbbi hónapokban ráadásul a videós és streamelős megjelenésén is tudott erősíteni; a YouTube-on 300 millió megtekintést produkáltak a játékról készült különböző videók, míg Twitchen 40 millió órányi élő közvetítésen tűnt fel a Rare kalózos játéka.
Az adatokkal kapcsolatban Neate elmondta, hogy „látni azt, ahogyan a kreatív közönségünk élvezi a Sea of Thieves által nyújtott lehetőségeket, hatalmas inspiráció mindenki számára a stúdióban, és mindannyiunk számára a Rare-nél. Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki részese ennek a csodálatos kalandnak.”
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.