Beindult a tartalomgyártás a Rare háza táján - mostantól szinte heti szinten érkeznek az újdonságok a Sea of Thieves világába. A tegnap bemutatott előzetes jópár érdekességet belengetett már előttünk, azóta azonban sok egyéb részlet is kiderült arról, hogy mit tartogat számunkra a tenger.
Joe Neate, a Rare producere és a játék közösségi videóinak arca az Xbox hivatalos blogján osztotta meg velünk a csapat terveit. A posztot a játék eddigi statisztikáival vezette fel, Neate ismét köszönetet mondott a játékosoknak és a közösség visszajelzéseinek - sosem gondolták volna, hogy a Sea of Thieves ilyen sok emberhez eljut majd:
Lássuk tehát, hogy mit hoz a jövő. A Hungering Deep után a Cursed Sails lesz a kalózjáték következő jelentősebb frissítése. A tenger mélyéről felbukkanó elátkozott hajók, s azok csontváz-legénysége egy történetközpontú event keretei közt lepik majd el az Ősi Szigeteket. Ezek persze az esemény után is a játékvilág részei maradnak majd, állandó veszélyt jelentve a békés kincskeresőkre.
A csontos haramiák ellen a játékosok kapnak egy vadiúj hajót is. A Brigantine egy kétárbocos közepes hajó lesz, valahol a Sloop és a Galleon méretei közt. Ezt a bárkát három matróz vezényelheti majd.
A szeptemberben érkező Forsaken Shores az eddig megismert térképet bővíti majd. Az új zóna a leggyakorlottabb legénységeket is megizzasztja. Az erre merészkedők egy bugyogó, vulkanikus területen találhatják magukat, ahol az eddiginél is nagyobb veszély leselkedik rájuk. Izzó szikladarabok hullanak majd alá az égből, a fortyogó tenger pedig nem kímél majd senkit.
Ebben a frissítésben érkeznek az evezős csónakok is, ezzel segítve az új szigetek megközelítését és a csillogó kincsesládák szállítását.
Mindezek előtt azonban folytatódnak a Sea of Thieves heti eseményei. Június 12-én például bekerülnek a Skeleton Throne-eventek, amelyek új célt tűznek majd ki az unott játékosoknak. Az esemény újabb, limitált idejű kozmetikai cuccokkal érkezik majd, így ha nem akartok lemaradni a csontváz témájú felszerelésekről, akkor jobb, ha ismét tesztek egy kört a tolvajok tengerén!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.