A Bungie tavaly nyáron ünnepelte a franchise 10. születésnapját, ennek apropóján pedig átdolgozta a tartalmak adagolásának módját, így a Destiny 2-ben február elején induló Heresy után nyáron már az új modell szerint érkeznek a frissítések — a megszokott 1 nagy helyett 2 közepes és évi 4 ingyenes lesz.
A tegnapi nap folyamán egy fejlesztői stream ment a Heresy epizód megjelenése előtt, ahol beszéltek a várható tartalmakról és mutattak egy kis játékmenetet is 1-2 új helyszínről, ezek között volt például a kísértetjárta folyosókkal visszatérő Dreadnaught csatahajó, ahol a Taken további terjeszkedését kell megakadályozni. A videó végén kitérnek a Star Wars tartalmakra is, a kollaborációnak köszönhetően 3 öltözetet hoznak el nekünk. A Hunter szettet az Elite Death Trooperek ihlették, míg a Warlock ruhát az Imperial Royal Guard, nem utolsósorban a Titan karakterünket pedig mezei rohamosztagosnak öltöztethetjük be. Emellett apró halálcsillagként tetszeleghet a Ghostunk, és említés szintjén szó esett egy Star Wars-os sparrowról valamint egy űrhajóról is — az emote-okat és a finishereket nem is említve.
A Destiny 2: Heresy február 4-én indul meg, ekkortól lesznek elérhetőek a Star Wars tartalmak is, aztán ki tudja, lehet bevonzanak pár új játékost a váratlan együttműködéssel.
Ez nagyon lentre süllyedt...
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.