Az Electronic Arts a mai napon bejelentette a legújabb, II. világháborúban játszódó FPS-ét, mely a Medal of Honor: Vanguard címet kapta.
Az Electronic Arts a mai napon bejelentette a legújabb, II. világháborúban játszódó FPS-ét, mely a Medal of Honor: Vanguard címet kapta
A Medal of Honor sorozat legújabb tagja már nagyban fejlesztés alatt áll, és már 2007. márciusában rohanhatnak is érte a boltokba a PlayStation 2 és a Wii tulajok. A játékról elmondható, hogy tulajdonképpen csak egy átnevezett cím, hiszen majd olvashatjátok is, hogy nagyon hasonlít a már korábban bejelentett Medal of Honor: Airborne-ra, mely majd szintén 2007. folyamán érkezik PC-re és next-gen konzolokra.
A gameben Frank Keegan bőrébe bújhatunk, aki egyébként a 82. Légi Osztag tizedese. Ebből is kivehető, hogy a játék az amerikai ejtőernyősök harcait meséli el. A véres csaták Európában fognak zajlani, így ejtőernyős csapatunkat kísérhetjük a szicíliai parttól kezdve egészen a náci anyaföldig, Németországig. Azt meg kell hagyni azért, hogy ez a cím érdekesnek ígérkezik, mert ez a legelső game a Medal of Honor sorozat történelmében, ami Wii-re is megjelenik.
Habár megeshet, hogy néhányotoknak szinte már undora van a II. Világháborús FPS-ektől, de Matt Sentell, aki az EALA vezető producere hozzátette, hogy nincs mitől félni, hiszen újra egy fantasztikus játékot kapunk, mely a már jól megismert tipikus MoH storyval és játékmenettel fog rendelkezni. Érdemes lesz kipróbálni a játékot, főleg a Nindento Wii-n, hiszen teljes egészében ki fogja használni a Wii által nyújtott szolgáltatásokat, így tornázhatunk ismét egy kicsit majd a televíziónk előtt.

egyebirant, a CoD multiban kurvajo, a MoH pedig single-ben. Szerintem. Masvelemeny lehet, maximum leszarom :)
na ez már valami! Pc gyerekek halljátok PC!!!!!!
A COD-nak teljesen más hangulata van, az is űberkirály, de engem valahogy a MOH varázsol el igazán.
PC-re, X360-ra és PS3-ra meg lesz az Airborne, szóval nem értem mit lázongtok :)
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.