Persze azért nincs ok a komolyabb pánikra, a Battlefront II megjelenés utáni állapotához hasonló játékmeneti előnyöket nem tudunk magunknak vásárolni, az Electronic Arts többször is hangsúlyozta, hogy a játékon belüli erőegyensúlyra semmilyen hatással sem lesznek a változtatások. Leginkább vizuális kiegészítőket, ruhákat, karaktereket és XP-boostot vásárolhatunk majd az új valutával, illetve lehetőségünk lesz néhány Chapter Event-kihívást sikeresen átlépni a segítségével.
A pontos árakat egyelőre nem ismerjük, csupán annyi a biztos, hogy a korábbi Company Coin fizetőeszköz, amit a játékbeli teljesítményünkért szerezhetünk, élesen meg lesz különböztetve a fizetős Battlefield Currencytől, mellyel együtt be lesz vezetve a vizuális kiegészítők egy új, epic névre keresztelt szintje is a korábbi common, uncommon és rare szintek mellett.
Emellett érkeznek az Elite-katonák is, akiket kizárólag Battlefield Currency segítségével nyithatunk meg. Ezek lényegében egy komplett epic szintű felszereléssel, illetve egyedi hangokkak, karaktermodellekkel, rövid háttértörténettel és animációkkal jönnek majd, és minden multiplayer játékmódban - a Firestormot is beleértve - bevethetőek lesznek.
A Battlefield Currency a jelenlegi értesülések szerint két csomagban lesz beszerezhető, úgy mint a Starter Pack (500 Battlefield Currency) és a Premium Starter Pack (3500 Battlefield Currency), melyek mellé néhány jutalomskin is társulni fog.
A Battlefield V Xbox One-on, PC-n és PlayStation 4-en érhető el, az elkövetkezendő hónapokra tartogatott újításokat pedig az alábbi cikkünkben szedtük össze.
Red Orchestra szériánál még kis(sé nagy) csúsztatással elmegy, de egy konzolos arcade cuccra erős.
Nyilván nem egy F1 szimlátorra gondoltam... :D
Minek erőltetik azt a hulladék battleroyal marhaságot bele egy háború szimulátorba??? Kiprobáltam... Nagy 0...
Én is inkább conquest-ezek ha Battlefield pereg.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.