Daniel Ahmad gazdasági elemző osztotta meg egy tweetben a játék pénzügyi adatait, melyekről sejtettük, hogy kimagaslóak lesznek, de azt talán nem, hogy ennyire. A játék a 2017-es év végén hagyta maga mögött a Steam Early Access szekcióját, és azóta konzolokon és mobilokon is elrajtolt, az utána következő évben pedig összesen 920 millió dollárt ért el, melyből 310 millió dolláros profitot sajtolt ki a kiadó.
A bevétel legnagyobb része nem meglepő módon a PC-s játékosoknak köszönhető, egészen pontosan 790 millió dollár érkezett a steames értékesítésekből, amit aztán a két konzol eredményei fej-fej mellett követnek a maguk 60 milliós bevételével.
Érdekesség, hogy a PlayerUnknown’s Battlegrounds a 2018 decemberében mért adatok alapján valamivel több mint 200 millió játékost ért el, igaz, ehhez jócskán hozzájárulnak az ingyen beszerezhető mobilos verzió eredményei is.
A bevételek 53 százaléka egyébként az ázsiai piacról érkezik, onnan, ahol a Fortnite még csak a közelébe sem tudott férkőzni az alkotásnak, és a számos kihívónak esélye sincs labdába rúgni. Európában és Észak-Amerikában az eredmények nagyjából kiegyenlítettek, ám az utóbbi időkben azért komoly visszaesést könyvelhetett el a PUBG az itteni játékosok körében, hála az olyan újonnan belépő battle royale-konkurenseknek, mint a Battlefield V: Firestorm, vagy az Apex Legends.
Volt még valami áramos fegyó, amivel simán tudtál lézert lőni, viszont ha a jobb gombbal feltöltötted akkor át tudtál lőni a falakon.
Na amikor LAN partiztunk és a haver befutott egy épületbe (mivel ismertem már kívülről belülről) tudtam hova megy. Felszedte az életet, töltött páncélt (aminek volt hangja ám) :D és ment volna lőszerért. Ekkor, elengedtem a cuccost és úgy szétkaptam mint egy rosszabb napos menyecske a barátját :D
Itt rám fogták hogy csaló vagyok. Aztán Quake 3 és CS1.6 ugyan ez. Desert Eagle és AVP mai napig megdobogtatja a szívem, mert nagyon jól tudtam vele menni. És, miután a helyi LAN partikat megnyertem és még a sulis cuccokat is, gondoltam miért ne mehetnék fel online...
Hát, skacok úgy elvertek mint a szódás a macskát szrnai :D
Az sem volt jó mert az addigi sikerélmények teljesen tropára mentek. Azóta próbáltam Starcraft, CSGO és nagyon sok mindent de vagy az volt, hogy sokat játszol és előnyöd van, vagy az hogy sokat játszol és előnyöd van :)
Itt a PUBG-nál viszont maga a téma nagyon tetszik. Egy vagy xy közül akinek utoljára kell életben maradnia.. Nincs más cél, csak legyél te az első, ami bizony nem könnyű de nagyon sok lehetőséged van még ezen kívül is.
Szerencse, szerencse vagy szerencse.
Mai napig nem nyertem még benne. Viszont, minél jobban megismerem a pályát, minél türelmesebb vagyok annál előrébb jutok. És ha magamban vagy a haverokkal játszom akkor nem első akarok lenni. Túl akarom élni. És bizony van annyira jó a ballance, hogy ha van jobb játékos de türelmetlenebb mint én, akkor bőven tovább húzom mint ő. Volt, hogy egy lövéssel öltem meg valami kemény játékost, mert annyi élete maradt. Simán, mákom volt de a francot sem érdekli.
Nincs rp pont, nincs fejlődés, csak szimplán a tapasztalat. És bár 10 óra volt, hogy az első emberre rá tudtam lőni és 20 meccs iszonyatosan élveztem. 15 körül öltem meg az első embert, de 20 évnyi játék után is képes volt remegni a kezem és nem igazán akartam levegőt venni.
Lehet sok mindent elmondani a BR játékokról, de a pubg sem azért sikeres mert gyönyörű vagy hibátlan hanem azért mert azt amit akar azt megteszi, de nem gyengén. :D
https://www.youtube.com/watch?v=34_S9_ZBjhg
GPU szinten egy GTX660 1080p-mediumhoz hasonlóan elég. (7 éve volt közép kat.)
https://www.youtube.com/watch?v=EZZNGcrX4M4
Ennyire fos gépen.
Ázsiában oriási potenciál van mobilpiacban.
Kipróbáltam a Fortnitot meg ezt is
De 5 perc után töröltem számomra érthetetlen de van rá igény ezek szerint.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.