Bemutatkozott a PC-s Xbox Game Pass

  • Írta: szlav
  • 2019. május 30.
  • Bejelentés
Link másolása
A Microsoft előfizetéses szolgáltatása, az Xbox Game Pass hamarosan megkaphatja a saját változatát PC-n is, mégpedig több mint 100 játékos nyitókínálattal. A redmondiak emellett kezet nyújtanak a Steam felé is.

A Play Anywhere címkével ellátott játékokat ugyan eddig is kipróbálhattuk számítógépen az Xbox Game Pass segítségével, a Microsoft ma azonban bejelentette, hogy az előfizetéses szolgáltatását hivatalosan is elindítja a master race platformján. Természetesen nem arról van szó, hogy a teljes Xbox One-os könyvtárat megkapjuk az asztali gépünkön is - míg a rendszer neve megegyezik, a PC-s brigád egy teljesen különálló játéklistát kap majd (a kettő között persze jócskán lesz átfedés).

A PC-s Game Pass már az elején több mint 100 játékkal indít majd, a kezdeményezés mögé pedig a redmondiak máris besoroztak 75 olyan nagyszerű játékkészítő csapatot, mint a Bethesda, a Deep Silver, a Devolver, a Paradox, vagy a Sega. Az előfizetésben lévő címekre hasonló akciók lesznek érvényesek, mint amelyeket az Xbox One-os játékosok már megszokhattak - 20 százalékkal olcsóbbak lesznek a játékok, a DLC-ket pedig 10 százalékos akcióval zsebelhetjük majd be. A szolgáltatással kapcsolatban az idei E3 során többet is megtudhatunk majd.

A Microsoft javára szóljon, hogy a PC-s közönség irányába való nyitást széleskörűen, nem csupán a hazai pályán intézik. Ezt bizonyítja az is, hogy a játékos divíziót képviselő Phil Spencer bejelentette: az Xbox Game Studios új fejlesztéseit a későbbiekben már nem csupán a Microsoft Store-on találhatjuk majd meg. Más online felületeken is találkozhatunk majd az új címekkel, kezdve a Steammel, ahol tiszteletét teszi a Halo: The Master Chief Collection, a Gears 5 és az Age of Empires első három része is. A kezdeményezés keretein belül összesen 20 játék költözik majd át a Valve platformjára. (Habár a Microsoft már kiadta a Steamen több játékát is, azok jellemzően jóval a megjelenés után rajtoltak csak el a Valve platformján, és a húzócímek nem feltétlenül voltak közöttük.)

A Microsoft emellett bejelentette: a Microsoft Store a Win32-es játékokat is natívan támogatni fogja, nem csak az UWP-seket.

19.
19.
Ra1D3n
#18: Velős véleményem erről: https://i.kym-cdn.com/photos/images/original/001/478/234/583.png
18.
18.
user101
Ez lófaust ! Legyen már része a Windowsnak a Steam kliens és a Defender blokkolja az epik szarját ! :DDD
9.
9.
markoci555
na akkor lehet visszarakni a lebannolt játékaikat, meg esetleg pár újabbat is ami kimaradt onnan... áh biztos nem fogják, túl sokat kérek, már ennyivel igazából meg kéne elégedni
7.
7.
Őrnagy
Volt egy hír, miszerint a Goldot a Gamepassel együtt összevonva is elő lehet majd fizetni, kis kedvezménnyel.
Erről tud valaki valamit?
5.
5.
Darksiders84
#4: De miért? Nem szokott olyanokat írni.
2.
2.
Őrnagy
Nagyon jó ez a szolgáltatás, nekem tökéletesen megfelel.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...