Nyugatra tart a Kingdom Under Fire II

  • Írta: sirdani
  • 2019. július 10.
  • Bejelentés
Link másolása
Tizenegy évnyi hosszú-hosszú fejlesztés és még annál is több bizonytalanság után úgy néz ki, hogy az MMO-RTS-akció hibrid végre ellátogat PC-re az európai és amerikai játékosok számára is.

Az eredetileg 2008-ban bejelentett projekt fejlesztése még PC-re és Xbox 360-ra indult meg, két évvel később pedig a PlayStation 3-ra is bemutatták. A játékról aztán évekig alig lehetett hallani, míg egyszer csak megerősítették, hogy a korábbiak helyett inkább PC-re és PlayStation 4-re érkezik majd egyszer a játék.

A koreai, kínai és orosz játékosok kisebb-nagyobb béták során már 2017 óta több ízben kaptak lehetőséget arra, hogy leteszteljék a játékot, ám egy átfogóbb PC-s rajt még mindig távolinak tűnik. Olyannyira, hogy Oroszországban például már le is lőtték a játék szervereit idén februárban.

Most viszont érkezett egy újabb trailer, mely szerint a Kingdom Under Fire II immár egészen biztosan elrajtol Észak-Amerikában és Európában PC-n. Megjelenési dátumot ezúttal sem kaptunk, ám az ígéretek szerint a rajtra még idén számíthatunk.

2.
2.
kopic
https://m.gamekapocs.hu/hir/21052/kingdom_under_fire_ii_ps3_ra_mar_bejelentettek

Megszakad a szívem hogy nem a 2010-es formaban fog megjelenni a jatek, 576 kbyte ujsagban anno rengetegszer elolvastam a jatek cikkét (plusz hogy konzolokra sem fog jonni)... Az elozo reszei is ilyenek voltak pedig. Nem ertem minek kellett igy megvaltoztatni az egeszet :(
1.
1.
Néztem gameplayt róla tegnap este, baromi jól néz ki, nagyon érdekel, szeretettel várom :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...