Október 3-án jelenik meg a független fejlesztésű Neo Cab, a játék PC-re és Nintendo Switchre érkezik, és már egy demó is elérhető hozzá. Érdemes megjegyezni, hogy a két változat nem azonos áron kapható majd: míg a Steamen 15 dollárt kérnek érte, addig az eShopban 20 zöldhasút kell majd leszurkolnunk.
A Neo Cab története szerint Los Ojos városának az utolsó emberi taxisofőrjeként tevékenykedünk, egy Uber-szerű alkalmazással vehetjük fel az utasainkat, akik persze értékelni fogják az utazásukat. A fuvarok során szóba elegyedhetünk a kuncsaftokkal, és miközben próbálunk egyensúlyozni a "mindent az öt csillagért" és "ha nem hagyod abba, kiraklak" stílus között, arra is törekednünk kell, hogy kiderítsük, mi történt eltűnt a barátunkkal.
Ha ismerős a koncepció, az nem véletlen, a Night Call hasonló játékmenetet vonultatott fel.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.