A Wrath: Aeon of Ruin a 1C Entertainment, a 3D Realms és a KillPixel közreműködésében készül, az Early Access-verziója pedig már elérhető a Steamen 21 euró fejében - igaz, ebből az árból most kezdetben lecsíphettek 5 százalékot a megjelenést ünnepelvén. A játék jövőre PlayStation 4-re, Xbox One-ra és Nintendo Switchre is berepül majd.
A történet szerint hősünk egy összeomlás előtt álló világ partjain találja magát, amikor is egy fura szerzet azzal a feladattal bízza meg, hogy segítsen levadászni neki a Régi Világ Őrzőit. Az odáig vezető út azonban nem lesz éppen unalmas, ősi romokon és ellenfelek sokaságán kell majd átvágnia magát.
A Wrath a kilencvenes évek lövöldéinek hangulatát hivatott megidézni, és teszi mindezt úgy, hogy az első Quake motorjára épül. Egy raklapnyi fegyver és különleges képességet biztosító ereklye közül választhatunk majd, és bizony el is kél majd a segítség, a ránk rontó rusnyaságok ugyanis erősek lesznek, és rendre nagy létszámban esnek nekünk.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.