A Nintendo még áprilisban ismerte el, hogy 160 ezer játékosa fiókját törhették fel hackerek, most pedig kiderült, hogy ennél jóval több áldozata volt az adatvédelmi fiaskónak: a kiotóiak közzétettek egy frissített helyzetjelentést, amely alapján 300 ezer felhasználót érinthetett az ügy. A cég resetelte ezeknek a játékosoknak a jelszavait, és mindenkit értesített a dologról.
A Nintendo ezúttal sem részletezte, hogy mi történt pontosan, továbbra is csak annyit tudunk, hogy a támadók a Nintendo Network ID sebezhetőségét használták ki - azt ugyanakkor leszögezte a cég, hogy nem az ő szervereiket törték fel, máshogy fértek hozzá a játékosok adataihoz. A bankkártya-adatok nem kerültek illetéktelen kezekbe, a fiókokkal ugyanakkor indítottak vásárlásokat - ezek értékét a Nintendo visszatérítette a felhasználóknak.
A Nintendót sok kritika érte az ügy kezeléséért, leginkább azért, mert hetekkel az első támadásokat követően, a sajtóbeszámolókkal párhuzamosan szólalt meg először a témában.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.