Kétségtelenül a nyár egyik slágerjátéka lett az InnerSloth 2018-ban kiadott játéka, az Among Us. A fejlesztők még augusztus közepén jelentették be, hogy készül a folytatás hozzá, azonban most mégis inkább úgy döntöttek, hogy egyelőre sztornózzák a második részt.
A döntés könnyen érthető, hiszen csapat az Among Us 2 hegesztése helyett inkább az első rész támogatására szeretné helyezni a hangsúlyt a közeljövőben. Ez persze még nem zárja ki, hogy egyszer tényleg megkapja a második részét az Among Us, de addig is olyan újdonságokra számíthatunk az alapjátékban, mint például a barátrendszer bevezetése vagy a színvakokat segítő opciók.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.