Az Elite: Dangerous jövőre egy tartalmas bővítést kap az Odyssey képében, amely végre kiengedi a játékosokat a pilótafülkéből, hogy az űrállomásokat és a bolygók felszínét is bejárhassák. Felderítés szempontjából a 2015-ös Horizons kiegészítő hozott még sokat, ami a hatkerekű, felszíni felderítőjárműveken (SRV) keresztül először lehetővé tette, hogy ne csak az űrben furikázzunk.
Október 27-től a Horizons kiegészítő ingyenes lesz, vagyis onnantól kezdve az alapjáték részét képezi majd, azokat, akik az elmúlt öt évben megvették, a fejlesztők egy egyedi hajófestéssel jutalmazzák.
Azt ugyan még nem tudjuk, az Odyssey mennyibe fog kerülni (a Horizons mostanában 30 dollár volt), de azt igen, hogy a fejlesztés folyamatosan halad. Az új fejlesztői naplóban többek között az űrállomásokra is beleshetünk – noha a kiegészítő egyik vonzereje a bolygókon való mászkálás lesz, előbb ezeket az űrben lebegő monstrumokat fogjuk felfedezni. Három különböző kikötőtípust is kapunk majd, attól függően, milyen területekhez adják hozzá őket.
A bolygókat ezzel szemben kolóniák népesítik majd be, amelyekből több ezer bukkan fel abban a pillanatban, hogy az Odyssey megjelenik. Ezeknek a településeknek az épületeit belülről is felfedezhetjük majd. A tavalyi számvetés alapján a játékosok egyelőre csak az Elite: Dangerous galaxisának 0,042 százalékát fedezték fel, és ezt tetézik majd 2021-ben az Odyssey újdonságai, szóval egy darabig nem kell attól tartanunk, hogy a játék kifogy a látnivalókból.
Az Elite: Dangerous PC-n, Xbox One-on és PlayStation 4-en játszható.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.