A Microsoft múlt hét csütörtökön megtartotta az extra E3-as prezentációját, az Xbox Games Showcase: Extendedet, aminek a keretein belül újra hallhatunk a Senua's Saga: Hellblade II-ről egy pár érdekes információt. Sajnos játékmenet-előzetest ezúttal sem kaptunk, de legalább a fejlesztők hoztak magukkal egy látványos montázst a kulisszák mögött zajló munkájukról:
A stúdió elmondása szerint jelenleg is javában zajlik Izland feltérképezése - hiszen ide kalauzolnak majd a folytatás eseményei -, hogy a lehető legautentikusabb környezetbe helyezhessék Senua legújabb kalandját. Emellett azon dolgozik a Ninja Theory az Epic Games csapatával karöltve, hogy a játékban szereplő karaktermodellek a lehető legélethűbben jelenjenek meg a képernyőkön. A harc szintén minden eddiginél brutálisabb megvalósítást kap majd, és pontosan ezért Melina Juergens, valamint a többi színész az elmúlt években alapos közelharci kiképzéseken esett át.
A Senua's Saga: Hellblade II premierdátumát továbbra is homály fedi, mindössze annyit tudunk, hogy Xbox Series X/S mellett PC-re is megjelenik a játék, illetve már a megjelenés napján bekerül az Xbox Game Passbe mindkét platformon, valamint az xCloudon keresztül streamelve is játszható lesz majd.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.