Egyenesen Moff Gideon szájából hangzott el a hír, miszerint a Lucasfilm hamarosan ismét összeverbuválja a The Mandalorian stábját, hogy megkezdődhessen a harmadik szezon forgatása. Giancarlo Esposito az észak-karolinai GalaxyConon megerősítette, hogy a stúdió már befejezte a The Book of Boba Fett forgatását, illetve azt is elárulta, hogy ennek köszönhetően hamarosan nekiláthatnak a Mando új évadának.
Esposito azt is megemlítette, hogy a sorozat címszereplője, Pedro Pascal jelenleg épp Kanadában tartózkodik, ahol javában zajlik a The Last of Us-sorozat forgatása, de mivel Pascal karaktere szinte mindvégig sisakot hord, nem kell feltétlenül várni a színész jelenlétére.
Bármennyire is szeretnénk, még egy darabig várnunk kell a harmadik Mando-szezon premierjére, hiszen az legkorábban csak valamikor 2022-ben kerül majd fel a Disney+ kínálatába. A szolgáltató azonban addig sem hagy minket friss Star Wars-tartalmak nélkül, hiszen jelenleg is javában fut a The Bad Batch, szeptemberben jön a Visions, idén decemberben pedig képernyőre kerül a korábban említett The Book of Boba Fett is, amelyben Temuera Morrison és Ming-Na Wen párosát láthatjuk majd a galaxis legrettegettebb fejvadászainak szerepében.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.