Ha jól alakulnak a felújított Diablo II eladásai, akkor az sem kizárt, hogy megjelenés utáni tartalmakkal bővüljön majd a játék. Ezt a Blizzard dizájnrészlegének vezetője, illetve a projekt vezetője, Rob Gallerani és Michael Bukowski erősítette meg a Windows Centralnak adott interjúban.
Mint elmondta, az volt a legnagyobb kihívás, hogy erős alapokat fektessenek le, mert csak utána érdemes elkezdeni beszélgetni arról, hogyan álljanak neki az emeletek megépítésének. Ha valamit már az alapoknál elrontottak volna, akkor minden más, amit korábban kitaláltak, értelmét veszti. Majd megerősítette, hogy rengeteg ötletük van még, de jelenleg a játék magjára koncentrálnak, a megjelenés után pedig meglátják, hogyan tovább.
A Diablo II: Resurrected a mai naptól mindenki számára megvásárolható, méghozzá Nintendo Switchre, PC-re, PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Xbox One-ra és Xbox Series X/S-re.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.