Véget ért az Xbox Anniversary Celebration, a Microsoft kicsit több mint félórás eseménye, ahol az Xbox huszadik születésnapját ünnepelték a redmondiak. A rendezvényen bemutatkozott a Halo tévésorozatának első előzetese, illetve az is kiderült, hogy már a mai naptól elérhető a Halo Infinite ingyenes multiplayer módja.
A Microsoft azonban nem állt meg itt és elárulták, hogy az Xbox visszafelé kompatibilitás funkciója újabb játékokkal bővül. Pontosan 76 régi ismerős lesz ismét elérhető és játszható Xbox One-on vagy Xbox Series X/S-en, köztük olyan örök klasszikusokkal, mint a teljes Max Payne- és F.E.A.R.-sorozat, de a Dead or Alive Ultimate és a Star Wars: Jedi Knight II is szerepel a listán.
Minden eredeti Xbox -és Xbox 360-játék Auto HDR-t kap Xbox Series X/S konzolokon, illetve minden eredeti Xbox-játék felbontását megnövelik. Az Xbox One X- és Xbox Series X-tulajoknál négyszeres növelést kapnak a játékok, míg az Xbox Series S-konzoloknál háromszoros, az Xbox One S és sima Xbox One-konzoloknál pedig kétszeres növekedésre számíthatunk.
Továbbá bizonyos játékok kapnak FPS Boostot is. Összesen 11 játék érintett, ahol a framerate 60 fps-re lesz feltornázva. Később aztán további 26 játék is megkapja ezt a lehetőséget, köztük olyanokkal, mint a Gears of War-sorozat, a Fallout 3 vagy a Fallout: New Vegas. A játékok teljes listáját erre találjátok.
A következő címek érkeznek a visszafelé kompatibilitási listára:
- 50 Cent: Blood on the Sand
- Aces of the Galaxy
- Advent Rising
- Adventure Time: The Secret of the Nameless Kingdom
- Are You Smarter Than a 5th Grader? Make the Grade
- Avatar: The Last Airbender - The Burning Earth
- Bankshot Billiards 2
- Beautiful Katamari
- Binary Domain
- Black College Football Xperience: Doug Williams Ed
- Cloning Clyde
- Conan
- Darwinia+
- Dead or Alive Ultimate
- Dead or Alive 3
- Dead or Alive 4
- Death by Cube
- Disney Universe
- Disney’s Chicken Little
- Elements of Destruction
- F.E.A.R.
- F.E.A.R. 2: Project Origin
- F.E.A.R. 3
- F.E.A.R. Files
- The First Templar
- Gladius
- Gunvalkyrie
- Islands of Wakfu
- Lego The Lord of the Rings
- Manhunt
- Max Payne
- Max Payne 2: The Fall of Max Payne
- Max Payne 3
- Mini Ninjas
- Mortal Kombat
- Mortal Kombat vs. DC Universe
- MX vs. ATV Alive
- MX vs. ATV Untamed
- NIER
- Novadrome
- Oddworld: Munch’s Oddysee
- Onechanbara: Bikini Samurai Squad
- Otogi: Myth of Demons
- Otogi 2: Immortal Warriors
- The Outfit
- Outpost Kaloki X
- Quake Arena Arcade
- R.A.W. - Realms of Ancient War
- Red Dead Revolver
- Resident Evil: Operation Raccoon City
- Ridge Racer 6
- Rio
- Risen
- Risen 2: Dark Waters
- Rock of Ages
- Sacred 2: Fallen Angel
- Scramble
- Screwjumper!
- Secret Weapons Over Normandy
- Skate 2
- SpongeBob SquarePants Underpants Slam!
- SpongeBob’s Truth or Square
- Star Wars Starfighter: Special Edition
- Star Wars: Episode III Revenge of the Sith
- Star Wars: The Clone Wars
- Star Wars Jedi Knight II: Jedi Outcast
- Switchball
- Thrillville
- Thrillville: Off the Rails
- Time Pilot
- TimeSplitters 2
- TimeSplitters: Future Perfect
- Toy Story Mania!
- Vandal Hearts: Flames of Judgment
- Viva Piñata: Party Animals
- Warlords
Gondolom a Bizzarre miatt….Mondjuk én simán megelégednék egy 5.résszel, elvagyok én a régivel sima 360-on! :)))
Úristen,mekkora lenne egy PGR5 mai gépen!!!Meg egy Rallysport Challenge!!!
Álmodozzunk,hátha….
Sok jó játékot nem lehet valamelyik miatt hivatalosan beszerezni.
Kilenceske,köszönöm kedves hozzászólásod majd megfogadom!
:)
Én pl a Conant akarom megvenni pc-n jelzik hogy goldba került egyből 900ft-ért de nem engedi megvenni. Xboxon belépve a storeba nincs bent gold akcióban holott elvileg hivatalosan benne kéne legyen. Szóval majd idővel helyreáll figyelgetni kell.
ridge racer 6nak pl még store oldala sincs, 50 cent se kapott árat
Mondjuk jó vicc a 20$-os usa store után a 13k-s magyar árakat látni.. eléggé felment az árfolyam ...
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.