Activision Blizzard: nem teltek jól az ünnepek

  • Írta: gorien
  • 2022. február 4.
  • Biznisz
Link másolása
Az Activision Blizzard közzétette a legutóbbi pénzügyi negyedév jelentését, ami alapján a legtöbb részleg nem az elvártak alapján teljesített. Beszámolt új tervekről is, mint a következő Call of Dutyról vagy egy mobilos Warcraftról.

Az Activision Blizzard is közzétette a legutóbbi negyedév pénzügyi jelentését, ami alapján a mögöttünk álló ünnepi időszak kifejezetten sivár volt a cég számára: eladások terén viszonylag látványos volt a visszaesés 2020-hoz képest. A nettó bevétel 2,16 milliárd dollár volt, ami 10 százalékkal kevesebb az előző év azonos időszakához képest, de félteni persze nem kell a kiadót – 564 millió dollárnyi profit így is összejött, ami pedig 11 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

A cégcsoport legtöbb részlege nem teljesített túl jól az elmúlt hónapokban. Az Activision arról számolt be, hogy a Call of Duty: Vanguard rosszabbul fogyott, mint az egy évvel korábbi Black Ops – Cold War, és a free-to-play Warzone sem vonzotta kellőképpen a játékosokat. A Call of Duty: Mobile ellenben tartotta magát, és egymilliárd dollárnyi bevételt hozott össze 2021 során. A kiadó azonban bizakodó a széria sorsát illetően, biztos benne, hogy az idei, Infinity Ward által készített epizód újra jól fog futni. Az Activision részlege összességében 30 százalékkal termelt kevesebb bevételt az egy évvel korábbi állapothoz képest.

A Blizzard számára sem alakultak fényesen a dolgok: 2020 ünnepi időszakával szemben 21 százalékkal kevesebb bevételt hozott a cégcsoportnak az elmúlt három hónap. A stúdió nem részletezte, hogy pontosan melyik játékuk lehetett a ludas (a Blizzard-címek játékosai egy ideje már szívárognak elfelé), de azt elárulta, hogy a Hearthstone bevételei továbbra is nőnek, és a Diablo II: Resurrected az eddigi legjobban fogadott Blizzard-újrázás. Az is kiderült, hogy a Blizzard 2022-ben nagyban épít majd a warcraftos tartalmaira, többek között egy vadonatúj Warcraft-mobiljátékkal is.

A cégcsoportból a King üzemelt a legbiztosabban, ami a 684 millió dolláros rekordbevételen és a stabil játékosbázison is meglátszik – ugyanúgy 240 millió havi aktív játékossal büszkélkedhetnek, mint 2020-ban. Ez a szám az Activisionnél 16 százalékkal csökkent (107 millióra), a Blizzardnál pedig 17 százalékkal (24 millióra). Minden részleget összeszámolva 371 millió játékosról beszélhetünk, ami majdnem olyan alacsony, mint 2019 harmadik negyedévében, még mielőtt a Call of Duty: Mobile berobbant.

Hiába a billegő utolsó negyedév, az Activision Blizzard éves számait az sem veszélyezteti: a tizenkét hónap alatt 8,8 milliárdnyi bevételre tettek szert, ami rekordszámba megy, ebből pedig 2,7 milliárd a tiszta profit – ez 23 százalékkal jobb, mint 2020 termése.

2.
2.
r3dman
A f.szért adták ki a cold wart meg a vanguardot.Modern warfare-t kellett volna még nyomatni pályákkal.
1.
1.
Őrnagy
Tudjátok, kikből lesznek milliomosok? A bukott milliárdosokból...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...