A God of War: Ragnarök fejlesztését is alaposan felforgatta a koronavírus-járvány, idén ősszel azonban végre révbe ér Kratos és Atreus következő kalandja. Az elmúlt hetekben számos olyan pletyka szárnyra kelt, melyek szerint 2023-ra csúszhat a sikervárományos játék megjelenése, ezt a látszatot pedig az sem cáfolta, hogy a Sony látványosan elrejtette a Santa Monica Studio fejlesztését a közelmúlt bemutatóiról. Jason Schreier szerint azonban nem kell efféle csúszástól tartanunk.
A Bloomberg rendkívül jól értesült újságírója több belsős forrásból is azt hallotta, hogy a God of War: Ragnarök idén novemberben kerülhet a boltok polcaira. A beszámoló szerint egyébként ez egy kisebb késést jelent, a stúdió korábban ugyanis idén szeptemberre tervezte a premiert, de a 2023-as dátumtól nem kell tartanunk. Ez egyébként egybecseng a játékon dolgozó vezető animátor, Bruno Velazquez korábbi megszólalásával, az úriember ugyanis már áprilisban biztosnak tartotta az idei megjelenést.
Ha egyébként Jason Schreier forrásai igazat beszélnek, akkor a PlayStation 4-re és PlayStation 5-re készülő akciójáték következő előzetesének publikálására és a vele érkező dátumleleplezésre még ebben a hónapban sort kerít a Sony - annak ellenére, hogy egyelőre nincs további State of Play betárazva júniusra.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.