A Microsoft szerint kétszer több PS4 fogyott, mint Xbox One
- Írta: fojesz
- 2022. augusztus 15.
A Microsoft nagy erőkkel dolgozik azon, hogy megindokolja a világ versenyhatóságainak, miért nem jár kirívó versenyelőnnyel a számára, ha felvásárolja az egyik legnagyobb játékkiadót, az Activision Blizzardot. A brazil CADE-nál is haknizott a témában, a hatóságnak benyújtott dokumentum azonban más érdekességet is hozott magával: a redmondiak lényegében megerősítették benne, hogy az előző generációban a Sony nyerte a konzolháborút.
Habár a Microsoft régóta nem közöl eladási adatokat az Xbox-konzolok kapcsán, és most sem hagyott fel ezzel a szokásával, azt azért megemlítette az anyagban, hogy "a PS4-ből több mint kétszer annyi fogyott, mint az Xbox One-ból". Érdekesség, hogy a Sony épp a napokban közölte, hogy nem publikálja többé az előző generációs konzolja eladásai számait: ez alapján a negyedik PlayStation 117,2 millió eladott példánnyal zárta a pályafutását, vagyis az Xbox One 50-60 millió egységet tudhat maga mögött.
Érdekesség, hogy a redmondiak azt is megjegyzik a versenyhatóságnak beadott dokumentumokban, hogy a Sony annyi márkahű rajongóra tett szert az előző körben, hogy a jelenlegi generációban is nehezen veszik fel vele a versenyt, és a japánok szerinte továbbra is erős szereplői maradnak a piacnak. Furcsán csenghet ez, de ne felejtsük el, hogy a Microsoft épp azt szeretné bebizonyítani, hogy nem kerül monopolhelyzetbe a játékiparban - igaz, azt azért megjegyzi, hogy neki a célja éppen az, hogy az "eszközcentrikus" stratégiától elmozduljon a "játékoscentrikus" szolgáltatások irányába.
Na igy tényleg 2X több.
Mondjuk XSX-böl is 1 db mer a PS5-böl nekem majd a PRO kell.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.