Lássuk, milyen bejelentéseket hozott a Disney & Marvel Games Showcase!
- Írta: fojesz
- 2022. szeptember 10.
A műsor volt nem volt hosszú, valamivel több mint húsz percet kért a nézők szabadidejéből, akik viszont ezt nem igazán bánták valószínűleg: sajnos a bemutató a vártnál kevesebb érdekes hírt hozott, és beszédes, hogy a műsor nagyágyújának kikiáltott, Amy Hennig-féle Marvel-játék még csak címet sem kapott. Alább teljesen egészében visszanézhetitek az adást, lejjebb pedig a megszokott módon soroljuk fel, hogy mely játékokról esett szó az este folyamán!
Amy Hennig Marvel-játéka
Amy Hennig és a Skydance New Media közös Marvel-projektje a műsor legjobban várt gurítása volt, azonban a rajongók nem lehetnek maradéktalanul elégedettek. A történet-orientált játék a pletykáknak megfelelően a második világháború idején játszódik, és mindjárt négy játszható hőst vonultat fel: a fiatal Amerika Kapitány, az aktuális Fekete Párduc (aki nem más, mint Azzuri, T’Challa nagyapja), egy Gabriel Jones nevű amerikai, a Howling Commandos sorait erősítő katona és Nanali, a wakandai kémhálózat vezetője kapja a főszerepet, velük pedig Párizst és Wakandát is megjárjuk majd többek között. Ennél több részletet viszont nem tudtunk meg a fejlesztésről, még a címe sem ismert egyelőre.
Avatar: Reckoning
A közeljövőben mobilokra is érkezik majd egy Avatar-játék, az Avatar: Reckoning egy MMO-elemekkel felvértezett lövölde lesz, amelyben a saját Avatarunkkal fedezhetjük fel Pandorát, számos játékmód segítségével. A tegnapi műsorban egy gameplay kedvcsinálót vetítettek le belőle:
Disney Dreamlight Valley
A korai hozzáférésben már játszható Disney Dreamlight Valley hamarosan Toy Story-világgal bővül, amely egy sor új küldetést ígér, és persze Buzzt és Woodyt is magával hozza majd.
Disney Illusion Island
Az Illusion Island 2023-ban érkezik Nintendo Switchre, és egy oldalnézetes, kooperatív módban is játszható platformert tisztelhetünk a személyében. A legutóbbi Mickey-rajzfilmek stílusát követő játékban Mickey, Minnie, Donald kacsa és Goofy is egyedi képességekkel felvértezett, játszható karakter lesz, feladatként pedig ránk hárul három rejtélyes könyv felkutatása Monoth szigetein, amivel megakadályozhatjuk a világvégét.
Disney Mirrorverse
A Disney Mirrorverse halloweeni szezont kap hamarosan, amely új gonoszokat is hoz majd magával természetesen, köztük Hádészt a Herkulesből.
Disney Speedstorm
A Disney filmjein és rajzfilmjein alapuló kartjáték újra megmutatta magát, egyúttal megtudtuk, hogy a Szörny Rt. is képviselteti majd magát benne egy saját pályával és négy karakterrel: Sulley, Mike Wazowski, Celia Mae és Randall is versenyezni fognak.
Marvel Snap
Kiderült, hogy október 18-án rajtol el PC-n és mobilokon a Marvel Snap, egy free-to-play kártyajáték, amely a Marvel képregényein alapul. Az anyag több mint 150 hőst és gonoszt vonultat majd fel, és a műfajban megszokottnál rövidebb meneteket ígér, hogy bárki rá tudjon fűzni.
Marvel Strike Force
Szeptember 13-án Red Hulk is csatlakozik a Marvel Strike Force karaktereihez.
Marvel World of Heroes
Azt hittétek, hogy a Pokémon GO-csapat pont marveles AR-játékot nem fejleszt majd? Erről nyilvánvalóan szó sem lehet: bemutatkozott a Marvel World of Heroes, amelyben a játékosok saját szuperhőst alkothatnak, és a már jól ismert karakterek társaságában bandázhatnak a nagyvilágban. A játék 2023-ban landol a mobileszközeinken.
Marvel's Midnight Suns
Jó hírünk van: habár csak jövőre vártuk, PC-re, PS5-re és Xbox Series X/S-re megjelenik idén a Marvel's Midnight Suns, egészen pontosan december 2-ig kell rá várnunk. Az előző generációs változatokról és a Switch-kiadásról ugyanakkor nincs hír, és sanszos, hogy ezeket már tényleg csak 2023-ban kapjuk meg. Az új trailer mellé levetítették a játék előzményeit feldolgozó animációs kisfilmek intróját is: a magyar Digic Pictures közreműködésével készülő sorozat október 31-én indul, és a Midnight Suns alapítását mutatja majd be.
Return to Monkey Island
A Monkey Island szeptember 19-én megjelenő folytatása is képviseltette magát a műsorban egy rövid kedvcsinálóval, csekkoljátok!
Tron: Identity
A műsort a Thomas Was Alone-t is jegyző Bithell Games bejelentése nyitotta, akik egy Tron-játékon dolgoznak Tron: Identity címmel. A PC-re megjelenő visual novelben Queryt, a detektívprogramot alakítjuk, akivel egy példátlan bűncselekményt kell majd kinyomoznunk. 2023-ban érkezik.
Futottak még
A műsorban kaptunk egy gameplay betekintést az Aliens: Dark Descentbe (9:38) és az Avatar: Frontiers of Pandorába (10:02), bemutatkozott a Mega Drive-ra megjelent Gargoyles remastere (12:40), míg a LEGO Star Wars: The Skywalker Saga a november 1-jén megjelenő Galactic Editionnel jelentkezett (10:32), amely új karaktereket is ígér. Ezekről nem kaptunk külön trailert, így a linkelt időbélyegekre kattintva nézhetitek vissza a blokkjukat.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.