Matthew Porretta a Monsters, Madness and Magic podcast hétvégi adásában beszélt saját eddigi életútjáról, a horrorhoz való viszonyáról, és természetesen a készülő Alan Wake 2-ről is.
Porretta elárulta, hogy rengeteget dolgoztak a játékon, és még sok munka van hátra, a közelmúltban Finnországba is elutazott a Remedy főhadiszállására. A műsorban elhangzottak szerint a játék októberben jelenhet meg, azonban pontos céldátumot nem tudott mondani. Igaz, ezt követően a titoktartási szerződésére hivatkozva nem volt hajlandó több részletet elárulni a játékról.
Sam Lake, a játék kreatív rendezője még a 2021-es bejelentést követően elmondta, hogy a játékkal kapcsolatban rádiócsend várható, ami azóta is fennáll. Hogy valóban játszhatunk-e a játékkal idén ősszel, még kérdéses, azonban az eddig információk szerint a fejlesztés jól halad, így nem kizárt, hogy még az idén megjelenik a 2010-es játék várva várt folytatása.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.