Csupán a bejárható bolygók 10 százalékán lesz élet a Starfieldben
- Írta: zoenn
- 2023. június 22.
Miután a Microsoft megnyitotta az infócsapot a Starfieldről, a rajongók valóságos zsongásba kezdtek, Todd Howard pedig a Kinda Funny Games műsorában tett helyre néhány dolgot a Bethesda űreposzának kapcsán.
Kezdjük azzal, hogy a játék számos kisegítő lehetőséggel rendelkezik, válthatunk nagyobb betűtípusra a feliratoknál, illetve a különféle monitorméretek és handheld eszközöket is figyelembe vették a fejlesztés során.
A karakteralkotásnál kiválasztott háttérsztori nemcsak jelentéktelen fűszer, hanem kihatással lesz az előttünk álló 500 óra szerepjátékra. Nem lesz "űrhorgászat", azaz nem gyűjthetünk be semmilyen eladható idegen lényt az űrben, pedig az ilyen farmolás a nyitott világú játékokra nagyon jellemző (szia, Ubisoft!)
Számos kézzel alkotott helyszín szerepel a játékban. Néhányat meghatározott bolygókra tesznek le, másokat véletlenszerűen generálnak és helyeznek el, amikor egy ismeretlen planétán landolunk. Ami a Starfield több mint 1000 bolygójának megalkotását illeti, lesz némi procedurális generálás, hiszen a Bethesda tartalékai is végesek. A bejárható bolygók 10 százalékán lesz élet.
Azaz, nagyobbrészt terméketlen, sivár planétákat barangolhatunk be, de a készítők ráerősítenek arra, hogy a játékosok azt érezzék, ők az egyetlenek akik valaha is látják és jártak az adott planétán. Ha túl sok elhagyatott űrbázissal találkoznánk, akkor túlságosan videojátéknak tűnik az egész.
Egy adott bolygónak több életközössége is lehet, ha ezeket felfedezzük és kikutatjuk, némi pénzmag üti a markunkat. A környezeti hatások, például a hőmérséklet és a sugárzás megbetegíthetik a játékost, ha nem készülnek fel rájuk megfelelően. Nincsenek szárazföldi szállítójárművek a játékban, ezért vagy jetpacket használunk, vagy az alacsony gravitációban rejlő lehetőségekre hagyatkozunk.
Társakat találni magunk mellé nem kötelező, a játékot egyedül is be lehet fejezni. Csapatunk tagjai nem mennek el maguktól, ha megharagudnak a főhősre, de mi dönthetünk úgy, hogy örökre elválunk tőlük, vagy egy előőrsre küldjük őket. Négy fontosabb szereplővel léphetünk romantikus kapcsolatba, mindegyiküknek teljes küldetésvonala van.
Akár teljesen robotokból álló legénységet is alkalmazhatunk az űrhajónkon, Vascón kívül más egyedi droid NPC-k is lehetnek. Hajónk belsejét többféle design és modul közül választva tehetjük egyedibbé. Minden hajó módositható még akkor is, ha lopott. Ha fejleszteni vagy átalakítani akarunk valamit, de még a regisztráláshoz is kredit szükséges. Nem is kevés, ezért inkább a történet végén kapunk szabadabb kezet hozzá, hiszen addigra már összegyűjtünk némi pénzmagot. Az előőrseink fejlesztése is a későbbi órákra jellemző majd, hiszen jó sok erőforrás és fejlett karakterképesség szükséges ahhoz, hogy egy komplett hálózatot építsünk ki. Ezek között rakományokat szállíthatunk, ami alatt komplett gazdasági rendszer dolgozik.
A zenére már a fejlesztés nagyon korai szakaszában figyeltek. Miután a koncepció készen volt, Inor Zur elkészítette a betétzenéket. Néhányat csak egy adott bolygón hallhatunk.
Egyszerre több tucat küldetésünk lehet aktív, ami nyilvánvalóan kisebb káoszhoz vezet, de emellett olyan varázslatos pillanatot eredményeznek, amit a játékosok is szeretni fognak. A mellékküldetések némelyike egy adott bolygóra jellemző, véletlenszerűen generált, de emellett rengeteg speciális misszió is felvehető, nagyobb mélységgel.
Howard szerint a Starfield "a modderek paradicsoma lesz", akár hobbiként, akár karrierként tekintünk a modok készítésére.
A Starfield 2023. szeptember 6-án érkezik PC-re és Xbox Series X/S-re, és már az első napon a Game Passbe is bekerül.
Meg a Skyrim grafikája ? (Amivel szintén nincs bajom).
Milyen elvárásokról beszélsz ?
Arról írtam én, és még sokan masutt, hogy a "bemutatókban", meg a játékkal kapcsolatos kommunikációban sok a mellébeszélés.
Te kezdtél el itt fikázókról beszélni, én meg arra válaszoltam hogy az amit te annak gondolsz, az szerintem mi.
Grafikáról, stílusról szót nem ejtettem...
Az egyetlen releváns része a válaszodnak az utolsó mondat, az tökéletesen rendben van hogy neked nincs bajod a Bethesda-val.
Azt mondjuk hozzátenném, hogy sokan -köztük én is- szintén sok szép órát töltött a játékaikkal, régebben.
Amivel bajuk van, az az, amit mostanában (nem) alkottak.
Erről beszéltem a válaszomban. Hogy nincs itt semmilyen "fikaexpress", szkepticizmus van.
Azután innen lesz jó pozitívan csalódni. De konkrétan hogy a Starfield jó lesz, azt csak akkor hiszem el nekik, ha majd látom. :)
Megnézem őket vagy 1-2 játékmenetet és tudom hogy kell vagy nem kell.
A No Man Sky-al is nagyon jól elvoltam és a Subnautica I-II-vel is sőt nekem a 2011-es Skyrim V. grafikája már bőven megfelelt.
Nekem a Bethesda-val semmi bajom nincs, életem legjobb óráit töltöttem el játékaikkal, és valószínű még fogom is talán még egy Skyrim-et is megélek vagy nem ez majd kiderül.
Ettől ez még lehet majd egy nagyon jó játék, ( én is szeretném pl. mert az "űrhajós sci-fi-k a zsánerem) csak az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja hogy amikor ilyen magas fordulatszámon pörög a bullshitgenerator, ott lehetnek "némi" problémák. :)
Azt hogy sokan kétkedőek az utóbbi évek játékipari (és mondjuk pl. a Bethesda) teljesítménye alapján, én nem csodálkoznék.
Szerintem épp itt az ideje némi szkepticizmusnak, engem meg az aranyhal memóriájával rendelkező szimpla ígeretekre, meg 20-30-másodperces PR-videókra recskázó "ezlesszalegjobbgameavilágon" hype huszárok sokkal jobban zavarnak, amelyeket szintén találsz szép számmal a game-al kapcsolatos fórumokon, és legalább ugyanolyan trend itt, és minden új cimnél, mint az általad említett "fika express", ha nem nagyobb ...
Jót tenne a játékiparnak is szerintem hosszútávon, ha az előbbiekből volna sokkal több, utóbbiakból meg jóval kevesebb. :)
Értem, amit mondasz, mert magam sem szeretem sem a No Man's Sky-t, sem a hasonlókat és én sem látok benne élvezhető játékmenetet. Sőt, talán a legelső Starfield hírnél már írtam is, hogy számomra rettenetesnek néz ki a nagy felfedezés. Mit fedezel fel? Az open world üres sivatagot? És találsz benne egy random tehénkoponyát? Miért, a teste máshol halt meg? Mindegy, azért a Starfield-ben lesz sztori meg sok kézzel készített tartalom meg küldetés, meg csapattárs, meg rizsa májával és Dolby Atmos lesz a hang és biztos, hogy ezek élvezetéhez még két nyamvadt mellékbolygóra sem kell elmenni.
Szóval én azért megadom a játéknak a lehetőséget arra, hogy van egy eleje meg egy vége és közötte értelem van, de biztos vagyok benne, hogy ha sokan a No Man's Sky-t is tolják, akkor ezt is szénné fogják farmolni és ripityára fogják vele játszani magukat. Szóval nem a Zeldán volt a hangsúly, hanem a játékban lévő dolgokról, amikre lehet, hogy sokan rákattannak. Nem attól lesz végül jó a cucc, hogy mi azt mondtuk előre, hogy jó lesz, vagy hogy rossz lesz, hanem majd az mutatja meg, hogy megjelenés után fél évvel és egy évvel mennyien tolják. Mert mostanában minden minden idők leg- leg leg játékai is két hét után felejtősek, fél év után meg már csak annyit lehet róluk hallani, hogy nem volt nagy durranás.
Látom páran felültek a föld körül haladó "fika-express" valamely vagonjába, értem én hogy most ez a trend, de tényleg nem lehetne megvárni amíg megjelenik a játék és mondjuk utána véleményezni??
Szerintem teljesen más kávéház az a tevékenység, amihez grindolsz. Bármelyik örökké tartó looter shooter gamet is felhozhattad volna (minden idők egyik legjobb játéka helyett), ahol egy új sisak skinért grindolsz, amivel 2%-os eséllyel nem kell reloadolni. Értelme kb nincs, csak annyi, hogy tetszik.
Másrészt itt a mellékküldetések is randomgeneráltak és a bolygók is élettelenek nagyrészt (míg a Zelda nem az).
Egyébként nincs ezzel baj, csak nem kellene Todd "Liar" Howardnak ezerbolygózni meg hugelivingworldözni, amikor kiderül, hogy a belengetett játék területi szinten 90%-a csak a grindfest miatt van benne és egy ai generálja a játékosnak.
Ugyan így van ez a Starfield esetében is. Az emberek 90 százaléka végignyomja 60 óra alatt, a maradék meg belebukja a fél életét. Ezért van ott az a nagy placc, a sok lehetőség és a sok működő rendszer. Ilyenek nem voltak ebben a formában a skyrim-ben és a f/o 3 és 4-ben, mégis ott is ugyan ez volt a szitu.
De természetesen nem azt mondom, hogy minden vélemény invalid, viszont azt azért mondom, hogy potatoes gonna potate.
"Nincsenek szárazföldi szállítójárművek a játékban, ezért vagy jetpacket használunk, vagy az alacsony gravitációban rejlő lehetőségekre hagyatkozunk."
Akkor ez egy jetpack / walking sim lesz?
Mi az h nem lesz jármű? És mennyi nyersanyag fér a hátizsákunkba? XDDD
Lesz itt még mit csinálnia a Bethesdának mert ez így WTF
Amit mutattak a Starfield Directen, az mind jól nézett ki. A városok, űrhajó kívül-belül, a környezet, a különféle létesítmények, stb. Még a karakterek se voltak nagyon szörnyűek, bár igazán mozgásban semmit nem láthattunk. Valamiért nagyon nem akarnak egy normális, 6-10 perces gameplay-t megmutatni. Ettől picit szkeptikus vagyok, de bánja a fene.
És akkor itt vannak a Showcase utáni interjúk és jönnek amiket nem szeretnénk hallani.
"A bejárható bolygók 10 százalékán lesz élet."
"A mellékküldetések némelyike egy adott bolygóra jellemző, véletlenszerűen generált"
Random generált küldetések?????? Eskü nem is hallottam még ilyet. Röhej a köbön.
Ezek nélkül nem lett volna jó a játék? Kellett 1000 bolygó, hogy játszhassunk egy kicsit AI generált szarokkal? 10-20 planéta nem lett volna elég, tele élettel és részletességgel?
Nem. Todd a számok embere. Neki nem elég egy galaxis.
Így könnyen kijön az 500 óra. Ha minden bolygóra elmegy a játékos és csak 20 percet tölt ott, már 300+nál jár. Nem fog elmenni xD
Legyenek szívesek és jelöljék meg azokat a bolygókat amiken van élet és nem random bullshit minden rajta :DDD
ha élettelen, akkor meg egy baromi unalmas és igénytelen cashgrab videójátéknak, na melyik jobb?
Nem szégyen az, ha azt mondják van 10 fő bolygó, és még kb egy tucat kisebb város elszórva a többin mellékküldetésnek, de azokon lehet számítani az igazi tartalomra.
Ezzel a 100-as számmal, gyakorlatilag azt mondják, hogy repetitív ****t fogunk kapni, ahogy az előző kommentelő is megjegyezte, a már bejáratott "radiant" küldetéseket, amikkel tele a ****, mert annyiról szól, hogy szerezz meg egy random tárgyat, vagy nyírj ki mindenkit.
500 órát én sem tudom sehogy elképzelni, még úgy sem, ha radikálisan különböző történetet kapunk már az elejétől a háttértörténet miatt, mert akkor az max a fő szálra tud kihatni ami 10-20 órát szokta közelíteni, nagyvonalúan legyen 30 (normál nem bugoltatós speedrun továbbra is pár óra lesz természetesen)
maradék 80 a kóválygás meg melléküldetések, amik ugyan azok lesznek minden újrajátszásnál
vagy ezzel a "modderek paradicsoma" szöveggel akarnak finoman utalni, hogy tessék emberek, töltsétek meg a világot, mint a Spore-ban? :D
500 óra játékidő grind és gyűjtögetés nélkül? Elég nehezen hiszem. Kb. 25-30 óra main quest line, 40-60 óra kézzel készült side questek, 400+ óra procedurálisan generált radiant quest és Fallout 4-es settlement management.
900 élettelen sivár bolygó. Hogyan teszik érdekessé, miért érdemes odamenni, felfedezni?
Egyedül egy állítást tudok komolyan venni, hogy a modderek paradicsoma lesz. Nekik kell majd rendbe tenni és érdemi tartalommal feltölteni a játékot.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.