50 főtől válik meg a BioWare

  • Írta: osan
  • 2023. augusztus 24.
  • Gyászhír
Link másolása
A cég bejelentette, hogy nagyjából 50 embert fog elbocsátani, vagyis 20 százalékát a teljes állományának, egy gyorsabb és fókuszáltabb stúdió létrehozásának érdekében.

Ahhoz, hogy megüssük a közelgő projektjeink által támasztott szintet, hogy továbbra is a legmagasabb minőséghez tartsuk magunkat, és hogy biztosítsuk a BioWare jövőjét ebben a folyamatosan változó iparágban, muszáj elmozdulnunk egy gyorsabb és fókuszáltabb stúdió irányába. Ez lehetővé fogja tenni fejlesztőinknek, hogy gyorsabban változtassanak és alakítsanak, hogy szabadabb kreativitással alkossanak, és hogy egy tisztább képük legyen arról, hogy mit építünk mielőtt a fejlesztés felgyorsulna.” – írja Gary McKay egy posztjában.

Ez azt takarja, hogy 50 ember elbocsátására készül a cég, elmondásuk szerint a lehető legnagyobb tisztelettel, együttérzéssel és tiszta kommunikációval fogják ezt véghez vinni.

McKay ezt hosszútávú tervnek tekinti, mellyel bebiztosítják, hogy olyan játékokat hozhassanak létre, amikkel hírnevüket is szerezték, kiemelkedő sztori központú egyszemélyes élményeket. Továbbá még megemlíti, hogy az új Dragon Age-játék, a Dreadwolf nem látja ennek kárát és biztosak benne, hogy elég idejük lesz kihozni a játékból teljes potenciálját.

Az Anthem félrelépés után kicsit öröm az ürümben jellegű hír ez, hiszen sajnálatos, hogy 50 ember fogja elveszíteni pozícióját, de ezzel a radikális lépéssel meglesz az esélye annak, hogy visszakapjuk azt a BioWare-t, aminek hála olyan legendás kalandokban volt részünk, mint a Mass Effect sorozat vagy az eredeti Baldur's Gate.

5.
5.
Doomsayer
#4: Arról nem is beszélve, hogy nem tudom hány Bioware stúdió van (eredetileg csak egy volt), de abból a csapatból már egyetlen egy ember nem dolgozik ott egyik új stúdióban sem. Még a takarítónő és a portás sem. És akkor "meglesz az esélye annak, hogy visszakapjuk azt a BioWare-t, aminek hála" a development hell-ben lévő Dragon Age 4 az elején értelmes RPG-nek, aztán cancel után Anthem-hez hasonló live service multiplayer-nek, aztán cancel után komolyabban szorira és döntésekre fókuszáló single player ARPG-nek, aztán cancel után pofozkodós God of War másolatnak készül.

Na látod, ez az, amiből nem kérek és ha 2224-ben jelenne meg a DA4, akkor is túl korán lenne. Az a baj, hogy nem tudják nem botrányosan elrontani. Ha belegondolunk az Origins olyan volt, mint a BG3. Vagyis a BG3 olyan, mint az Origins, csak magától megállítja a köröket. De az új Dragon Age 4, valami repülőszimulátor vagy autóverseny lesz, vagy mi, de kajak soha nem fogják kitalálni az EA-nél meg a Bioware-nél, hogy miért nem jön be a népnek.
4.
4.
delphijos
"ezzel a radikális lépéssel meglesz az esélye annak, hogy visszakapjuk azt a BioWare-t, aminek hála olyan legendás kalandokban volt részünk, mint a Mass Effect sorozat vagy az eredeti Baldur's Gate"

Hát azért én kétlem hogy az volt minden baj forrása hogy túl sokan voltak, és ez jelenti a reményt....
3.
3.
GAMEROD
Ha nem alkotnak technikailag olyasmit mint a Starfield vagy a Star Citizen csak a Mass Effect univerzumában, akkor le lehet húzni a rolót. Mert igazából ez lesz az alap a témakörben. Mondjuk gyanús hogy sok veterán Mass Effect fejlesztő már ezeken a címeken dolgozott, mert jobban hozzák a ME hangulatot.
2.
2.
osan
#1: Javítva, köszi az észrevételt :)
1.
1.
shard
Nem szoktam sűrűn kommentelni, de ennél a cikknél megakadt a szemem pár magyartalan mondaton. Konstruktívnak szánt kritika:

- 50 emberes leépítés: olyat, hogy "X emberes" nem írunk, esetleg "fős" ha ezt a szerkezetet szeretnéd követni, de inkább "X főtől/személytől/embertől válik meg Y"
- 50 ember leépítésére készül a cég: a mondatszerkezet egy kicsit elcsúszott; nem az embereket építik itt le (pl. sejtekre), hanem a leépítés mint esemény történik a céggel. Alternatíva lehet pl. "X fő elbocsájtására készül a cég"

Tartalmilag egyébként minden rendben van, szép szövegvezetés, korrekt cikk.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...