Február 29-én éjjel megjelent két hamis Helldivers 2 játék Steamen, mind a kettő az Arrowheadet jelölte meg fejlesztőként és a PlayStationt a kiadóként. Azonban nem sokkal később a játék Discord-csatornáján érkezett egy üzenet a fejlesztőktől, ami kiemelte: ezek a játékok nem hozzájuk tartoznak – számolt be az esetről az Eurogamer.
"Nyilvánvalóan nagyon szomorú és frusztráló, hogy sokan a mi nevünkkel visszaélve próbálnak meg másokat átverni.” – írta a játék közösségi menedzsere Discordon – “Biztonsági okokból arra kérünk, hogy tartsa távol magát a hamisítványoktól. Ismét, az egyetlen két Helldivers 2 termék, amelyet forgalmazunk, a Helldivers 2 és a Helldivers 2 Super Citizen Edition."
A fejlesztők elmondása szerint a Valve rendkívül gyorsan cselekedett az ügyben és a játékok már nem elérhetők, azonban egy képernyőkép megmaradt az utókornak Wario64 X-felhasználónak köszönhetően. Ezen jól látszik, hogy elég meggyőzőre sikerültek a replikák, csak a kiadási dátum és a kevés értékelés lehetett gyanús a vásárlóknak.
Wario64 posztjához csatolt képeken látszik az is, hogy az egyik játék a SteamDB adatbázis szerint Figurality címen jelent meg még anno. Azonban aggasztó, hogy a készítők lényegében bármiféle ellenőrzés nélkül tudták módosítani a játék címét, a fejlesztőt és a stúdiót is. A Valve egyelőre nem nyilatkozott azzal kapcsolatban, hogy terveznek-e változtatást a történtek nyomán.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.