Egy csomó kisebb-nagyobb javítással érkezett meg a játék 21-es számú frissítése, a Larian fejlesztői jó fej módra kitakarták a spoileres részeket a hivatalos patch note-ból, bár ha nagyon akarjuk, egy kattintással hozzáférhetünk ezekhez is. Azonban a javítás nem problémamentes.
A három platform közül ugyanis csak kettőn érhető el az új frissítés, az Xbox-verzió esetében egy olyan hibát fedeztek fel a fejlesztők, ami szerint a patch hatására összeomlik a játék. Érthető okokból így a 21-es frissítést nem élesítették a Microsoft konzoljain, viszont ez azzal jár, hogy a cross-save funkció nem működik (például, ha PC-n játszunk a játékkal, majd azt Xbox-on folytatnánk, erre jelenleg nincs lehetőség).
Nem ez az első eset, hogy a Larian cRPG-je egyedi hibákat produkál Xbox Series X/S konzolokon, az ottani döcögős megjelenést követően több játékost is érintett a mentéseik törlése, amit sikeresen javítottak is a fejlesztők. Remélhetőleg ezt a bugot is hamar orvosolják.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.