Az EA Playbe tarthat a Star Wars Jedi: Survivor

  • Írta: pandaril
  • 2024. április 22.
  • Hír
Link másolása
Hivatalos bejelentés egyelőre nem történt, viszont az EA szolgáltatására hivatkozik többek között a PlayStation Store oldala is, igaz, nem minden régióban elérhető egyelőre az ajánlat.

A tavalyi év egyik legnagyobb megjelenése volt a Respawn Star Wars-játéka, a Jedi: Survivor, amelyben Cal Kestis történetének folytatását élhettük át. A rendkívül rázós rajt mögött főleg az optimalizáció hiánya állt, viszont a technikai malőrök javítását követően egy igazán élvezetes játék marad hátra, ami minden szinten emelte a tétet a Fallen Orderhez képest.

A EA azon kiadók sorát erősíti, akik nemcsak saját áruházzal, de saját előfizetéssel is rendelkeznek. Az EA Play ára ugyan emelkedett, viszont ha igazak a pletykák, hamarosan a fent említett Star Wars-játék is bekerül majd a kínálatba. Bár egyelőre nem erősítette meg senki sem hivatalosan, hogy a játék bekerül az EA Play katalógusába, a PlayStation Store-ban már úgy mutatkozik, mintha már most is elérhető lenne.

A Star Wars Jedi: Survivor 2023. április 28-án jelent meg PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re, így nem lenne annyira meglepő, ha az egy éves játékkal igyekezne az EA indokolni az áremelést.

2.
2.
Doomsayer
Nem szoktam sopánkodni, ha megveszek valamit és utána bekerül GP-be, de ebben az esetben azért van egy olyan véleményem, hogy akár ki is várhattam volna. Igazából mind PC-n, mind konzolon a játszhatatlanság határán van és kifejezetten otromba gagyi minőségű a játék, ami egyáltalán nem méltó az AAA névre - de ettől függetlenül, vagy ha valaki túl tud ezen lépni (pl ha olyan kedvem van én is), akkor egy jó játék, illetve jó élmény.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...