A Bethesda tavalyi űr RPG-je minden potenciálja és Bethesda-s bája ellenére is számos ponton igényli a mai napig, hogy a fejlesztők foglalkozzanak vele. Az lehet, hogy az eredeti elképzelésekhez képest ezek a frissítések mintha lassabban érkeznének, vagy legalábbis szerényebb hatással bírnak a nagy egészet szemlélve, most viszont úgy fest, hogy újból beindultak a fejlesztők.
A játék 1.11.33-as verziója már elérhető a Steam-verzió béta ágában, innen pedig záros határidőn belül átkerül majd a hivatalos verzióba úgy PC-n, mint konzolokon. A patch olyan újításokat hoz, mint a régóta várt várostérképek, különböző könnyítő, vagy épp nehezítő beállítások, de most már hajónk belsejét is személyre szabhatjuk.
A fentiek mellett a patch egy igencsak fontos eleme az erősebbik Xbox Series konzolt érinti, ugyanis Xbox Series X-en választható lesz a teljesítmény vagy pedig a képminőség priorizálása, így pedig konzolon is futhat majd a játék 60 fps-sel. Természetesen rengeteg hibajavítás is érkezik a játékhoz, a teljes lista itt olvasható.
Nevetséges, hogy a cég még mindig ezzel a fos motorral dolgozik. Már a fallout4nél is ciki volt.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.