Július végén érkezik az Exhausted Man

  • Írta: JesusHun
  • 2024. július 12.
  • Hír
Link másolása
Nehéz lenne bekategorizálni a Candleman Games játékát, az egyik alapító, Gao Ming abszurd szitkomként jellemezte, és a PlayStation Blog oldalán közölt egy írást keletkezésének történetével.

A PlayStation Blogon Gao Ming, a Candleman Games társalapítója ejtett pár szót közelgő játékukról. Az egész egy 48 órás game jammel kezdődött, mely eseményeken a jelentkezőknek 48 óra áll rendelkezésükre a nulláról felépíteni egy videójátékot. Az úriember szeret ilyen rendezvényekre járni kikapcsolódás céljából, az egyik ilyen alkalmával készült az Exhausted Man kezdetleges változata.

A fő téma az enerváltság volt, kialakult az alapkoncepció, egy fotelbe plöttyedt, igen fáradt karakter. Ezután kellett valami mozgásforma, ami a nevetséges hatást keltő hernyózásra esett, itt már kezdett körvonalazódni minden, remek fogadtatása volt. Következő lépésben elkészült sablonnak egy katicabogár, ami minden felületen képes volt mászni, ebből lett a karakter feje, amit a testében lévő "hernyó csontok" lekövettek. A test eleinte emberszerűbb volt, de a végtagokat megcsinálták inkább spagettiszerűre, még mulatságosabbá téve az egészet. A játékban lényegében az éjszakákat kell átvészelni, közbe különböző feladatokat elvégezni a változó energiaszintek mellett. Ha a főhős eszik, erősebb és gyorsabb lesz, ha munkáját végzi lelassul és elfárad, csak egy dolog marad konstans, a világért se állna fel, elvégre ahogy a cím is mutatja, dögfáradt.

A vicces kis alkotás július 25-én érkezik PlayStation 4, PlayStation 5, Xbox One, Xbox Series, és Nintendo Switch konzolokra, valamint PC-re (Steam).

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...